Az üzleti vezetők szerint az informatikai beruházások visszaesése ártott az innovációnak, és ügyfelek elvesztéséhez vezetett a gazdasági visszaesés alatt - olvasható a BT Global Services nemzetközi tanulmányában.

Az Enterprise Intelligence felmérés azokra a kihívásokra is rávilágít, amelyekkel az informatikai vezetők (CIO-k) szembesülnek, amíg a vállalatok megértik és elkezdik használni a felhőszolgáltatásokat. A 13 országban végzett felmérés egyértelműen rámutat, hogy az informatikai költségvetés a gazdasági válság idején tett megszorításai rontják az üzleti teljesítményt. Az üzleti felsővezetők egynegyede állítja, hogy az informatikai költségvetés megszorításai károsan hatottak az innovációra, míg hasonló arányban (23 százalék) vélik úgy, hogy a megszorítások megakadályozták egyes üzletek elnyerését. Több mint egynegyedük (27 százalék) mondta azt, hogy a recesszió alatt üzletet vesztettek amiatt, hogy nem sikerült megtalálniuk a megfelelő információt, amikor szükség lett volna rá.

A BT azzal bízta meg a Datamonitort, hogy „Enterprise Intelligence: az informatikai vezetők kihívása 2010-ben” című tanulmányához készítsen egy több mint 2400 számítástechnikai felhasználóra és 270 informatikai vezetőre és üzleti felsővezetőre kiterjedő globális felmérést. A tanulmány rámutat, hogy az informatikai vezetők csaknem kétharmada (61 százalékuk) van azon a véleményen, hogy az elavuló informatikai környezet akadályozza őket a "globálisan gondolkodásban". Hasonló arányban (az informatikai vezetők 57 százaléka és a felsővezetők 60 százaléka) a nem kielégítő szoftvermegoldásokat okolják ugyanezért.

A BT Global Services előző vezérigazgatója, Hanif Lalani szerint ez a kutatás globális képet ad az informatikai vezetők és felsővezetők aktuális gondolkodásáról, és felhívásként kéne szolgálnia olyan kulcskérdések megoldásához szükséges lépésekhez, mint amilyen az informatikának a globális üzleti eredményességben játszott szerepe.

"A kutatás arra is rávilágít, hogy a jelenlegi légkörben az informatikai vezetők nagy fontosságú döntések előtt állnak azzal kapcsolatban, hogy az eredményesség biztosításához miként közelítsék meg a fellendülést, ha az egyszer bekövetkezik. Egyre erősödő egyetértés van azt illetően, hogy az innováció kifizetődő lesz, ha kilábalunk a recesszióból" - véli Hanif Lalani.

Felhő helyett köd
A felmérés eredményei azt is alátámasztják, hogy amennyiben a felhőszolgáltatások terén tapasztalható lesz az elemzők által 2010-re jósolt áttörés, komolyan foglalkozni kell az informatikai vezetők és üzleti felsővezetők erről a technológiáról alkotott elképzeléseivel. Az informatikai vezetők több mint fele (53 százalék) például nem látja át, miként jelenthet számára megtakarítást a számítási felhő (cloud computing), jóllehet a felhőszolgáltatás modelljét eleve arra tervezték, hogy csökkentse vagy felszámolja a tőkeberuházás szükségességét.

Az informatikai és felsővezetők többsége (57, illetve 53 százalék) nem szívesen futtatna alkalmazásokat és tárolna adatokat külföldön található szervereken, ami arra utal, hogy a felhőszolgáltatások ütőképes globális piaca még mindig csak alakulóban van. A kutatás megmutatja, milyen messzire kell az informatikai közösségnek elmennie annak bizonyításához, hogy a felhőszolgáltatások már elég megalapozottak a vállalati igények kielégítéséhez is.

"Bár mi már olyan vállalati szintű felhőszolgáltatásokat nyújtunk, mint az UC (unified communications – egységes kommunikáció), a CRM (customer relationship management – ügyfélkapcsolat-kezelés) és a VDC (virtual datacentre – virtuális adatközpont), sok szervezet még mindig csak az alkalmazás korai szakaszánál tart" - állítja Hanif Lalani. "Ahogy ügyfeleink elkezdik érezni a gazdasági fellendülés pozitív hatásait, az olyan proaktív lépések, mint a felhők alkalmazása, segítségükre lesznek abban, hogy informatikai és hálózati szolgáltatási befektetéseik határozottan megtérüljenek."

Microsoft: közelednek a választások, az oroszok is beindultak Amerikában

A szoftvercég szerint a külföldi befolyásolási kísérletek egyelőre lassabban bontakoznak ki, mint az előző két elnökválasztás idején, de az Ukrajnának nyújtott támogatás aláásása már javában zajlik.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.