A tőzsdére lépés előtt vásárolt fel a kanadai vállalat egy a biztonsági megoldásait mesterséges intelligenciára építő startupot.

Pénteken jelentette be a BlackBerry, hogy 1,4 milliárd dollárért megveszi a tőzsdére készülő Cylance nevű startupot. A kanadai vállalat készpénzben fizet a 2012-ben alapított cégért. A felvásárlást már a jövő év elejére le szeretnék zárni.

A tervek szerint a Cylance csapata a BlackBerryn belül külön üzletágként fog működni, de távlati terv az, hogy a megszerzett technológiákat integrálják a Spark platformba.

A BlackBerrynek ez a startup nagyon kellett

A BlackBerrynek láthatólag nagyon kellett a biztonsági startup: a rendelkezésére álló készpénz egy jelentős részét hajlandó volt kiadni azért, hogy megszerezhesse. És bár egy dinamikusan növekvő és jó ügyfelekkel rendelkező céget szerez meg, nem csak a Cylance piacai, hanem a technológiái is fontosak voltak a döntésnél.

A kaliforniai (Irvine) központú startupot 2012-ben alapította két, korábban McAfee-nél dolgozó vezető. Stuart McClure, aki a Cylance elnök-vezérigazgatója, 2005-től egy évig dolgozott fejlesztési alelnökként a biztonsági vállalatnál, majd amikor a McAfee az Intelhez került, négy évig CTO-ként és ügyvezetőként irányította a biztonsági cég munkáját. A másik alapító, Ryan Permeh, aki a startup vezető kutatója, szintén a McAfee/Inteltől érkezett.

A startup kifejezetten sikeres volt a befektetésgyűjtésben. A Cruchbase adatbázisa szerint öt körben közel 300 millió dollár kockázati tőként sikerült bevonnia. A növekedése is gyors volt, bevételei tavaly éves összevetésben 177 százalékkal nőttek, és meghaladták a 100 millió dollárt. Akkor már világszerte közel 3800 vállalati ügyfelük volt, ebből 90 a Fortune 500-as listának is tagja.

Év elején már látszott, hogy a cég hamarosan tőzsdére léphet. Megerősítették a menedzsmentet mind a fejlesztési, mind az értékesítési területen. Leigazolták többek között Chris Scanlant értékesítési igazgatónak, aki korábban sikeresen felépítette egy biztonsági cég globális értékesítési hálózatát.

Ennek ellenére idén júniusban még sikerült 120 milliós tőkét bevonni. A startup befektetői között egyébként olyan cégek vannak, mint a Blackstone, a Khosla Ventures vagy a Dell kockázatitőke-cége.

Mint tud a Cylance?

A startup elsősorban mesterséges intelligenciára építi biztonsági megoldásait. A végponti védelemben a prevencióra helyezi  a hangsúlyt, azaz a mesterséges intelligencia segítségével minél pontosabban igyekszik előrejelezni a kockázatokat. Négy termékük van. A Cylance Protect az MI-alapú végponti védelem, a Cylance Optics biztosítja a felderítést és a választ, a ThreatZERO a védelem optimalizálására szolgál, és van egy Smart Antivirus nevű termékük is az otthoni eszközök védelméhez.

John Chan Blackberry-vezér (a fenti képen) szerint a startup technológiái tökéletesen beleillenek a Blackberry biztonsági fejlesztéseinek irányvonalába. Mindenekelőtt az BlackBerry UEM-be (Unified Endpoint Manager), amely a végponti eszközök biztonsági menedzselését biztosítja on-premise és a felhőben is, valamint az autóiparnak szánt biztonsági megoldásába, a QNX platformba.

A felvásárlás révén megszerzett technológiákkal Chan szerint tovább lehet vinni a vállalat átalakítását. A BlackBerry vezetője, aki szinte kereken öt éve vette át a cég irányítását, elég gyorsan belátta, hogy ki kell lépni a mobilpiacról, és attól kezdve a biztonsági fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt.

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a T-Systems Magyarország támogatásával készült. Részletek »

Biztonság

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.