A kínai gyártó belátható időn belül elérhető áron szállítaná az új dizájnt, és más területeken, például az okos szemüvegek szegmensében is vállalható termékekkel szórná a vásárlókat.

A Huaweinek nem sikerült ugyan a világon elsőként bemutatnia a hajtogatható tablet-telefont, hiszen a Samsung Fold és a Royole FlexPai nevű készülékek is megelőzték, de a kínai gyártó Mate X nevű eszköze így is állva hagyta a versenytársakat. A kritika eddig messze a Huawei készülékét tartja a legjobb konstrukciónak, igaz, a minőség az árcédulán is visszaköszön: míg a Samsung majdnem 2000 dollárért kínálja a behajtható kijelzővel szerelt hibrideket, addig a Huawei nem kevesebb mint 2600 dollárt kér az új telefonokért.

Ahogy azt a szakértők sokszor és sok helyen leírták, az innovációs görcsbe merevedett gyártók legújabban a hajlékony képernyőtől várják, hogy a lassuló (sőt már zsugorodó) piacon ismét felkeltse valami a fogyasztók lelkesedését. Ez azonban nem tűnik életszerű várakozásnak ilyen árszínvonal mellett: ahogy egy nemrég közzétett felmérésből is kiderül, az amerikai felhasználók közül ma már csak minden hatodik lenne hajlandó 750 dollárnál többet fizetni egy új telefonért.

Két éven belül leszorítanák az árakat

A Huawei ennek ellenére vabankra menne az új termékkategóriában: a vállalat végfelhasználói szegmensért felelős igazgatója a GSMArena interjújában azt jósolta, hogy két éven belül a márka csúcsmodelljeinek legalább felét már ilyen technológiával építenék majd fel. Richard Yu természetesen tisztában van vele, hogy ez a 2600 dolláros szinten nem működik, de világossá tette: egyelőre kevesen akarnak ilyen eszközöket venni, és az előállításuk is borzalmasan drága, azonban két év múlva a költségeket már leszoríthatónak tartja ugyanarra a szintre, mint amennyibe a Huawei hagyományos csúcstelefonjai jelenleg is kerülnek.

Ehhez viszonyítást jelent, hogy a nemrég bemutatott P30 Pro telefonoknál is vékonyabb készülékekben gondolkodnak, és annak ellenére, hogy a Mate X még bőven fejlesztés alatt áll, ez utóbbit tekintik a cég első számú mobil eszközének. A vállalat úgy látja, hogy a vásárlók egy része a hajtogatható dizájnt preferálja majd, közben a másik fele megmarad a megszokott kialakítású telefonoknál – ők pedig nemsokára mindkét csoportot el tudják látni ugyanolyan árfekvésű termékekkel.

A kínai gyártó egyébként néhány napja jelentette be, hogy éves összehasonlításban 25 százalékkal növelte a 2018-as üzleti év nyereségét. A Huawei a hálózati eszközeivel kapcsolatos nemzetközi rapli ellenére is 59,3 milliárd jüanos (8,7 milliárd dolláros) profitot ért el, forgalma pedig elmaradt ugyan az előzetes várakozásoktól, de a 721 billion jüanos (105 milliárd doláros) bevétel így is majdnem 20 százalékkal meghaladta az előző évi szintet.

Negy ellentámadás a konzumer piacon

A jó eredmények mögött elsősorban a Samsung vagy az Apple okostelefon-bizniszénél lényegesen gyorsabban növekvő mobil üzletág áll. Bár továbbra is igaz, hogy a Huawei több távközlési hálózati eszközt szállít világszerte, mint bármelyik versenytársa, ez a kategória 1,3 százalékos visszaeséssel zárta a 2018-as évet. A két trend együttesen azt eredményezte, hogy a társaság konzumer üzletága most először több bevételt termelt a hálózati eszközöknél, az okostelefonok eladásaiban pedig egészen elképesztő, 33 százalékos bővülést értek el.

Utóbbi azért is érdekes, mert a nagy versenytársak és a teljes piac is zsugorodott az előző évben, a Huawei konzumer üzlete pedig összességében 45 százalékot fejlődött a 2017-es eredményekhez képest. A közeljövőben ráadásul további letámadásra is készülnek a kínai márkánál: erre példa a P30 bemutatásával egyi időben beharangozott okosszemüveg, amelyet a felső kategóriás divatkereteket tervező Gentle Monsterrel közösen fejlesztettek, és amelynek célja, hogy a hétköznapokban is hordható használati tárgyat adjon a fogyasztók kezébe.

Ez a Huawei szerint merőben más megközeltés, mint amit a többi gyártó alkalmaz. A versenytársak szemüvegei is egytől egyig sokat tudnak, a Huawei viszont arra koncentrál, hogy az eszközök jól nézzenek ki, vagyis a felhasználók semmilyen élethelyzetben ne érezzék cikinek a viselésüket, és ennek rendelik alá a mérnöki munkát is. Hogy ez mennyire sikerült, arról egyelőre csak az ilyen videókból következtethetünk:
 

Mobilitás

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.