Óriási lendületben van az AMOLED panelek piaca, ami elsősorban a Samsungnak köszönhető.

Az érintőképernyőt alkalmazó okostelefonok lendülete erre az évre egy kicsit ugyan megtört, ez azonban mégsem érhető tetten a leszállított kijelzők mennyiségén. A különböző technológiák közül az AMOLED kifejezetten jól teljesített, amit a Samsung mellett több nagyobb gyártó is elősegített.

Nem áll le az OLED

A piacot vizsgáló és elemző IHS adatai azt mutatják, hogy 2015 harmadik negyedévében rekord mennyiségű mobilos megjelenítőt szállítottak le. Mindez számokban kifejezve 79 millió darab panelt jelent globálisan, ami több mint a duplája az előző év hasonló időszakának és 35 százalékkal haladja meg az előző negyedév eredményeit. A kijelzők összértéke is rekordot döntött: a szóban forgó időszakban 3,29 milliárd dollár értékben érkeztek panelek a megrendelőkhöz.

Rugalmasak: az AMOLED egyik nagy attrakciója a hajlítható kijelző

Az AMOLED, azaz Organic Light-Emitting Diode (szerves fénykibocsátó dióda) technológiát használó kijelzők a harmadik negyedévben 18 százalékát tették ki a teljes forgalomnak. Ez a típusú megoldás már évek óta jelen van a kisebb kijelzőket igénylő okostelefonokban és táblagépekben, de egyre több ezzel készülő televízió is piacra kerül.

Az AMOLED egyik élharcosa a Samsung, így nem is annyira meglepő, hogy a kis- és közepes méretű panelek területén a koreaiak kijelzőkre specializált leányvállalata (Samsung Display Co.) 95,8 százalékot hasít ki magának. A nagyobbik dél-koreai vállalat nem csak az AMOLED típusú kijelzőket tekintve, hanem a teljes iparágban is vezet: 38,5 százalékkal tartják az első helyet, amit a Japan Display követ 17 százalékkal, a dobogó harmadik helyét pedig az LG Display foglalja el 13,8%-os eredménnyel.

Ha az Apple beszáll, minden borulhat

Az OLED alapú kijelzők eleinte kifejezetten a felső kategóriás készülékek sajátja volt, de mára egyre gyakrabban jelennek meg az olcsóbb szegmensben is. A LED alapú panelek egyre több előnnyel bírnak az LCD megjelenítőkhöz képest: nagy fényerőt, széles betekintési szöget, sokkal élénkebb színeket, és alacsonyabb fogyasztást biztosítanak. Gyártási szempontból még fontosabb, hogy egyre kisebb költségek mellett előállítható, ezért is fordul egyre nagyobb figyelem az OLED technológia felé.

Ennek egyik első jele az LG Display 2500 milliárd dollár értékű beruházása, melynek keretén belül 2018-ra felépül egy OLED kijelzők előállítására szánt gyáregység. Ha lehet hinni az egyre aktívabban terjedő pletykáknak, akkor a gyárépítés mögött az a lehetőség is meghúzódik, hogy az Apple lesz/lehet az LG Display legnagyobb megrendelője. Az iPhone-ok 2007 óta szigorúan csak LCD-t használnak, de egyre több jel mutat arra, hogy ez változhat, és az Apple pár éven belül AMOLED-re vált, ami robbanásszerű hatással lesz a piacra.

Piaci hírek

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.