Rövid időn belül több hír, pletyka is megjelent a VoIP alapú üzenő alkalmazások környékén. Az Európában, így hazánkban is népszerű Viber a Snapchat hatást szeretné elérni, a WhatsApp videóban erősítene, míg a Google állítólag egy bot alapú chat applikáción dolgozik.
Visszaszámlálás indul
A történések taglalásában haladjunk a már egészen biztostól az „egyszer lehet, hogy megjelenik” típusú felé. Az elsőt tehát a Viber szállította, amely a jelek szerint elirigyelhette a Snapchat sikerét és olyan funkcióval gazdagította a kínálatot, ami a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető különlegesnek. A Wink lehetővé teszi rövid videók készítését és küldését a partnereknek, illetve a fotók, a felhasználó döntése szerint, a célba érkezés után törlik önmagukat.

Az app frissítése után a partnereknek küldhető multimédiás lehetőségek között feltűnik a Wink menüpont, aminek kiválasztása után elsőként telepíteni kell egy különálló alkalmazást. Ezzel küldhetünk rövid videókat (amit egyébként a Viber eddig is támogatott), valamint fotókat, amelyeknél beállíthatjuk, hogy megérkezésük után hány másodperc múlva semmisítsék meg önmagukat, vagy maradjanak meg örökre a címzettnél.
Az azonnali üzenetküldő applikációk világának másik érdekes híre mára, hogy a WhatsApp valószínűleg már dolgozik a videóhívás funkción. A világ legnépszerűbb, a legutóbbi adatok szerint több, mint 900 millió aktív havi felhasználóval bíró szolgáltatója furcsa módon a leglassabb az újdonságok bevezetésével. A hanghívást is csak idén februárban vezette be, miközben a konkurens appok már régen kínálták ezt a lehetőséget.

A WhatsApp malmai, illetve üzleti folyamatai lassan őrölhetnek, viszont a jelek szerint már nem kell sokat várni a videóhívás bevezetésére. Egy német oldal által szerzett infók és képek egyértelműen jelzik, hogy az app iOS verziójában az emlegetett képesség tesztfázisban van és mindent tud (pl. a hívó fél elülső, vagy hátulsó kameraképének megjelenítése), amit egy ilyen típusú applikációnak illik tudnia. A források úgy tudják, hogy a WhatsApp videóhívás pár héten belül megérkezik, amit nem nagy késéssel követni fog az androidos verzió frissítése is.
Intelligens Google chatbot
A kutató cégek felmérései szerint a mobilos üzenetküldő alkalmazásokat világszerte több mint 2 milliárdan használják. Akad olyan vállalkozás is (pl. a WeChat), ahol már régen elszakadtak a hagyományos képek, videók, matricák küldésétől, és komplett szolgáltatásokat húztak fel (vásárlás, számlák kiegyenlítése, ügyfélszolgálati funkciók, stb.) az egyszerűnek indult üzenetkezelés mögé.
A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a Google is valami hasonlóra készül, amit azonban elsősorban a mesterséges intelligencia segít majd. A készülőben lévő alkalmazás nem a felhasználók között beszélgetésre szolgál, hanem arra, hogy az úgynevezett chatbot technológia álljon a rendelkezésünkre, és segítsen ügyes-bajos dolgainkban.
Az állítólag egy éve készülő szolgáltatás leginkább a Facebook M konkurenciája szeretne lenni azzal a különbséggel, hogy a Google chatbot a bonyolultabb kérdések megválaszolásához nem vesz igénybe emberi (operátori) segítséget, hanem azt kizárólag a neten, illetve a felhasználó mobilján található információk felhasználásával fogja megoldani.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?