Wifiből egyest kapott a barcelonai MWC
Vicces vagy siralmas? A független teszten is megbukott az idei barcelonai mobil világkonferencia wifi-szolgáltatása.
Anya, nézd! Elengedett kézzel fizetek!
A Google a Hands Freevel a fizetés egy teljesen új és kényelmes módját teszteli.
Mindenkinél gyorsabban terjed a Samsung Pay
Később indult, ennek ellenére már szorongatja az Apple-t és a Google-t is.
Korszakváltás a hazai reklámpiacon
A Magyar Reklámszövetség saját felmérése szerint 2015-ben már az internetes hirdetésekre költötték a legtöbbet. A televízió uralkodásának ezennel itthon is vége.
Ez a szolgáltatás is a Windows 10-et erősíti
Vállalati felhasználóknak szánják, felhőalapú, és főleg a biztonsági cégek piacába haraphatnak vele. Itt a hosszú nevű Windows Defender Advanced Threat Protection.
Kevesebb milliárdos között taroltak a techguruk
2009-ben fordult elő utoljára, hogy a Forbes dollármilliárdosokat lajstromozó listáján kevesebben vannak, mint egy évvel korábban. Az IT-s kötődésű szereplők többsége azonban nem panaszkodhat.
A Microsoft ismét reklámban szólogat be az Apple-nek
Az új szpotok a Windows 10 képességeit, illetve azok Macen való hiányát mutatják be.
Új rekord: itt az első mobil 6 GB memóriával
A kínai Vivo új készülékének több vonása is ismerős lehet a közelmúltból.
A technológiai cégek viszik a magyarországi M&A piacot
Tavaly az összeolvadások és felvásárlások közel harmada ezt a szektort érintette.
Négy grafikonon mutatjuk: egyelőre vágyálom, hogy szoftvernagyhatalom leszünk
Hét közép-kelet-európai vállalkozás tudott bekerülni az európai szoftvercégek 100-as toplistájába. Ebből mennyi a magyar? Ne találgassunk, közvetlenül egy sem.
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.