Közösség & HR
Változás az Invitech élén
Március elejétől az Invitech ICT Services korábbi vezérigazgató-helyettese, Marton László irányítja a 4iG Csoporthoz tartozó tagvállalatot.
Saját elszámoltathatóságukat is nehezítik biztonsági szabályaikkal az MI-cégek
Magasan jegyzett szakemberek kérik a független tesztelés elősegítését, ami jelenleg inkább akadályoznak, mint támogatnak a nagy gyártók.
Ezzel a tempóval bérekben ötven év múlva lesz egyenlőség a nemek között
A PwC Women in Work Index szerint Magyarországon javult a helyzet, de ez még mindig csak a középmezőnyhöz elég.
Küszöbön a TikTok amerikai tiltása
Már a jövő héten átmehet az az új törvény, ami fél évet adna a kínai anyavállalatnak, hogy leválassza magáról a közösségi platformot.
Főleg az európai operációt érinti az IBM újabb leépítése
Belső információk szerint a magyarországi szolgáltatóegységektől is sok embert küldenek el.
Mától Papp-Gerlei Gyöngyvér az Antenna Hungária első számú vezetője
A vezérigazgató-helyettesi pozícióból lép előre, míg korábbi főnöke, Blénessy László a jövőben a 4iG Nyrt. igazgatósági tagjaként dolgozik.
A gaming szektor most nem játék és mese
Csak ezen a héten több stúdió bezárását, leépítését, ezzel együtt pedig sok száz ember elbocsátását jelentették be a cégek. A legújabb a sorban az EA, ahol a dolgozók mintegy 5 százalékától válnak meg, és elkaszáltak egy készülő Star Wars-játékot is.
Össze-vissza süketel a mesterséges intelligencia, ha a választásokról kérdezik
A vezető MI-modelleket tesztelő szakértők úgy találták, hogy a robotok válaszai gyakran pontatlanok, félrevezetőek, sőt kifejezetten károsak, ha valaki a szavazásokkal kapcsolatos információt keres náluk.
Az MI nem rombolja, hanem segít megerősíteni a társadalom szövetét
A MIT neves közgazdász professzora, David Autor terjedelmes esszében áll bele a disztópialovagokba.
A Sony is elküld egy csomó embert
Idén általánossá váltak a néhány száz, 1-2 ezer főt érintő leépítések a techszektorban, de utóbbin belül is különösen sokat faragnak a játékiparban. A japán nagyvállalat is ezen a területen karcsúsít.

 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.