Piaci hírek
PM JAM: a bizalom a legfontosabb láthatatlan infrastruktúra
Második alkalommal is telt házzal futott új rendezvényünk, a PM JAM, ahol a projektmenedzserek a mesterséges intelligenciával, az adatalapú döntéshozatallal, az ideális csapatfelépítéssel és más aktuális témákkal találkozhattak.
Lebuktatták a Grammarly MI-funkcióját
A The Verge kiderítette, hogy a szövegírást támogató szolgáltatás egy új funkciója valós szakértők nevében terjeszt kétes eredetű információkat – természetesen az érintettek engedélye nélkül.
Amikor a projekt sikere már nem a teljesítésen múlik
A PMI új sikerdefiníciója szerint már nem elég jónak lenni – azaz sikeresen szállítani –, hanem a sikert láthatóvá is kell tenni.
Borús a hazai vezérigazgatók hangulata, akik még az MI-ben sem hisznek
A PwC 15. alkalommal kérdezte meg a magyarországi nagyvállalatok vezetőit aktuális és távlati terveikről. A válaszok alapján történelmi mélyponton vannak a bevételi várakozások, miközben növekvő bizonytalanság uralja a vezetői gondolkodást.
A Pentagon után már a NATO-val is leszerződne az OpenAI
Lapértesülések szerint a katonai szövetség "nem titkosított hálózataiban" is megjelenhet az OpenAI technológiája, bár az amerikai védelmi minisztériummal kötött megállapodásukat sem tapsolta meg mindenki.
A legfejlettebb MI is nukleáris csapásokat ajánlgat a háborús szimulációkban
Két évvel ezelőtt már végeztek ilyen irányú kísérleteket, most pedig kiderült, hogy a mai vezető modellek sem igazán értik, mint jelent a deeszkaláció.
Még az OpenAI sem biztos benne, hogy jó ötlet volt lepacsizni a Pentagonnal
Miután az Anthropic elvágta magát Trump elnöknél, az OpenAI pedig rögtön beugrott a helyére, az is kiderült, hogy a szabályozás teljes hiánya az MI-fejlesztőket is védtelenül hagyja a kényes helyzetekben.
Közel 150 nagyvállalat támogatja a Linux Foundation friss kezdeményezését
Első kínai szereplőként a Huawei is beállt a Google, az OpenAI, a Microsoft és más nyugati techcégek mellé, hogy a december óta működő Agentic AI Foundation keretein belül közösen dolgozzon velük az MI-ügynökök protokolljainak, eszközeinek és legjobb gyakorlatainak fejlesztésén.
Szórják a pénzt informatikára a cégek
Az IDC előrejelzése szerint több mint 4000 milliárd dollár forgalmat generálhatnak idén a vállalati megrendelések az infokommunikációs szektorban. A kétszámjegyű növekedés motorja természetesen két betű...
A Digitális Szuverenitás elmélete és gyakorlati kudarca
Az Európai Unió Digitális Szuverenitásának strukturális ellentmondásai és technológiai függőségei a 2025-2026-os geopolitikai térben. Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő véleménye.

 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.