Lesz fizetés, pénzjutalom meg minden. Komoly pénzeket tol az amerikai profi kosárlabda liga abba, hogy létrehozza bajnoksága elektronikus változatát.

Hamarosan nemcsak a pályán kergetik a kosárlabdát az amerikai profi kosárlabda liga, az NBA csapatai. A liga harminc csapatából 13 már bejelentette, hogy lesz e-sport csapata is, amellyel beszáll az NBA és a Take Two Interactive játékkiadó közös vállalkozásába, az NBA 2K League-be, amiben természetesen a kiadó NBA 2K videojátékában mérkőznek meg a játékosok.

Sok pénzt tolnak bele

A játék nem babara megy. A nyereményalap 1 millió dollár. Április elején indul a játékosok kiválasztása, akiknek be kell tölteniük a 18. életévüket, legalább középiskolai végzettséggel és érettségivel kell rendelkezniük, és kell legyen legális verziójuk az NBA 2K-ból Xboxra vagy PlayStationre. A játéktudást az bizonyítja, ha a játékos legalább 50 meccset nyert idén január előtt Pro-Am módban (ilyenkor kitalált, saját fejlesztésű játékosokból álló csapatok mérkőznek meg egymással.)

A versenyzők fizetést kapnak, egyelőre évi 32-35 ezer dollár között, a legjobbak 6 hónapos szerződést is. A pénzt egyéb juttatások is kiegészíthetik: lakhatási támogatás, egészségügyi biztosítás, utazási és étkezési költségtérítés stb.

Egy a Reutersnek nyilatkozó e-sport-szakértő szerint a csapatsportokban logikus lépés az, amit az NBA csinál. Tekintve, hogy milliók játsszák világszerte a legnépszerűbb sportok, a foci, a jégkorong és a kosárlabda elektronikus változatait. A fizikai sportok mellett az utóbbi években felnőtt egy önszerveződő e-sport üzlet is, ami már most is kb. 1 milliárd dollárt mozgat meg globálisan. Ráadásul kialakult körülötte egy elkötelezett közösség aktív (játszó) és passzív (néző) szereplőkkel.

Az NBA döntése egyébként nemzetközi szinten is katalizálta a többi csapatsport szervezeteit. Mind az amerikai hokibajnokság, az NHL, mind a FIFA elindult ebbe az irányba.

Utolsó utáni pillanatban lépnek

Bár van némi helyzeti előnyük az amúgy is nagy tömegeket mozgató profi szövetségeknek, mostanra valószínűleg lépéskényszerbe kerültek az e-sport terén. Az alulról szerveződő bajnokságok és nemzetközi szervezetek ugyanis már komoly piacot építettek ki. Megkezdődött egy olyan professzionális infrastruktúra és hálózat kiépítse, amelyben vannak szponzorok, edzők, jól kereső profi játékosok, fizető nézők, közvetítési jogok, kiterjedt merchandise üzlet...

Az üzlet méretét jól mutatja, hogy 2015-ben a Dota 2 világbajnoki döntőjében a győztes csapat 6,6 millió dollárt nyert, a teljes versenysorozat pénzdíja pedig 18 millió dollár volt. Tavaly már 26 millió dollárra nőtt a sorozat összdíjazása, és a világ tíz legjobban fizetett e-sportolójának bevétele is 2 és 3 millió dollár között volt.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság is lépett (https://bitport.hu/mar-2024-ben-olimpiai-sportag-lehet-az-e-sport): várhatóan a Tokiói Olimpia után születik meg a végleges döntés arról, hogy felvegyék-e az olimpiák programjába az e-sportot. A NOB számára ez jó eszköz lehetne arra, hogy növelje a játékok utóbbi időben csökkenő nézettségét.

Magyarországon állami szinten kezelik

A sport nálunk politikai ügy, és ez igaz az e-sportra is. Januárban jelent meg egy kormányrendelet, amely kétmilliárd forintot biztosít az Egymillióan a Magyar Esportért Egyesületnek egy nemzetközi e-sportverseny és konferencia megszervezésére. A tegnap kezdődött döntőben, melyet a V4 Future Sports Festival honlapján élőben is lehet követni, összesen 1 millió euró pénzdíjat osztanak ki a versenyzők között.

A sportegysületek is éledeznek: a Honvéd (hivatalos nevén Budapest Honvéd FC) január végén nyitotta meg az első hazai esport akadémiát, Bár a klub egyelőre szabadidős tevékenységként kezeli az esportot, a megnyitón Szabó Tünde, az  EMMI sportért felelős államtitkára arról is beszélt, hogy már dolgoznak a sportág szabályozási hátterének kialakításán is.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.