A szigetország kormányzata augusztustól egy sor új szektorban fogja sokkal szigorúbban vizsgálni a külföldi befektetéseket. Az intézkedés bejelentése egybeesik Donald Trump látogatásával.

A külföldi érdekeltségek korlátozásáról döntött Japán az informatikai és telekommunikációs szektorban. Hasonló dologra eddig is volt példa, ám a repülőgépipar, a fegyvergyártás, vagy éppen a nukleáris szektor mellett mostantól az infokom területen érdekelt vállalatok esetében sem lesz egyszerű a határon túli befektetés.

Nemzetbiztonsági érdek

A három minisztérium (pénzügy, kereskedelem, kommunikáció) által közösen jegyzett mai közlemény szerint az utóbbi években nagyon felértékelődött a kiberbiztonság fontossága, ezért a kormány megteszi a szükséges lépéseket, amelyek biztosítják az ország védelmét.

A japán nemzetbiztonságot szavatolandó augusztus elsejétől kezdve 20 infokommunikációs szektorban kell majd előzetes engedélyt kérni a külföldi befektetőknek ahhoz, hogy japán cégekben 10 százalékot meghaladó részesedéshez jussanak. Ez igaz a tőzsdén jegyzett vállalatokra és a többi cégre egyaránt. 

A törvény rendelkezése szerint a bejelentést követő vizsgálat eredményétől függően a kérvényezőnek vagy megadják az engedélyt a vásárlásra, vagy módosítania kell a paramétereken, esetleg teljes egészében megtagadják a befektetés végigvitelét. 

A tudjukkik miatt

Bár a minisztériumi közleményben egyetlen országot sem említenek, de az időzítésből is egyértelmű, hogy mindezt a kínai globális nyomulás ellen hozták. Az Egyesült Államok és a távol-keleti óriás között az utóbbi hetekben, napokban durván eszkalálódott a kereskedelmi vita. Ennek első körben a Huawei itta meg a levét, mivel a kínai gyártó sem az amerikai piacra nem szállíthat bizonyos eszközöket, sem ottani partnereivel nem folytathatja az eddigi kapcsolatokat. Bár utóbbi rendelkezést 90 napig felfüggesztették, a Huawei-nek immár nem csak Amerika, de például Európa miatt is fájhat a feje.

A japán bejelentés "véletlenül" pont aznap történt, hogy Donald Trump amerikai elnök látogatásra érkezett a szigetországba. Az előzetes tervek szerint az Abe Sinzó miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokon többek között a kereskedelmi kapcsolatok is terítékre kerülnek.

Piaci hírek

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.