Bár a YouTube-on lehet a legjobban keresni, a videósok túlnyomó többségének a hideg vízre való sem jön össze. A platform új szolgáltatásai most a sok követővel és kevés bevétellel futó csatornákon segítenének.

A YouTube hivatalos blogján csütörtökön jelentették be, hogy a legalább 100 ezer követővel rendelkező felhasználók a jövőben előfizetéses rajongói klubot indíthatnak. Ez a jelenlegi modellen, vagyis a hirdetési bevételek töredékes visszaosztásán túl is bevételi forrásokat teremtene a csatornák tulajdonosainak, a YouTube-nak pedig segítene diverzifikálni a jelenleg jóindulattal is csak egyoldalúnak nevezhető bevételi szerkezetét – ezt a vállalat "alternatív monetizációnak" nevezi, aminek az utóbbi időben állítólag számottevő befektetéssel igyekezett megteremteni a feltételeit.

A "channel membership" nevű opció havi 5 dollárjába kerülne a feliratkozóknak, és tulajdonképpen annak a szponzorációs lehetőségnek az általános kiterjesztése lenne, amely már most is működik a feltöltők egy meghatározott csoportjánál. Az előfizetők cserébe a szokásos közösségi csingilingit kapják (spéci emojik, jelvények, zárt körben olvasható posztok, exkluzív élő streamek és videók stb.), az 5 dollárdól másfelet pedig a YouTube magának tart meg, "a szükséges erőforrások fedezeteként".

A videómegosztó ráveti magát a kapcsolódó termékek árusítására (merchandise) is: ilyesmivel már most is próbálkozik néhány YouTube-csatorna gazdája, a jövőben azonban közvetlenül a platformon keresztül árulhatják majd a portékát. Ehhez 10 ezer követő is elég, első körben pedig egy húszas listáról válogathatják össze, hogy a szolgáltató a Teespring közreműködésével milyen kütyüket logózzon fel nekik és tegyen elérhetővé az oldalain. Végül jönnek a Premierek is, vagyis az élő streamek mellett az előre beharangozott időpontban élesedő videók, amelyeknek a YouTube saját eszközeivel külön hírverést.

Lesz helye a mellékesnek

A szponzorációs modell tapasztalatai a YouTube szerint igen pozitívak, a tartalomelőállítók között volt, aki megtöbbszörözte vele az addigi keresetét. A bejegyzés egyébként kiemeli, hogy a YouTube-on a tartalomelőállítók világszerte üzletet építhetnek maguknak, részesülve a platform hirdetési bevételeiből, és gyorsan növekszik az öt- vagy hatszámjegyű éves bevételt húzó videófeltöltők száma. Ez biztosan így van, kérdés azonban, hogy mi a növekedés bázisa, erre ugyanis a YouTube cikke nem tér ki.

A Forbes 2017-es statisztikája szerint a legtöbb bevétellel rendelkező youtuberek tízes listájára csak nyolc számjegyű éves keresettel lehetett felkerülni. A Re:Create adatai szerint 1,8 millió amerikai videós több mint 3,2 milliárd dollárt szedett össze a Google videós szolgáltatásából, vagyis a YouTube fölénye a teljes forgalmat tekintve elég egyértelmű a többi csatornához képest – ez nem is meglepő, figyelembe véve a közel 2 milliárd felhasználót és a Google hirdetési úthengerét.

Más kérdés, hogy valódi pénzt csak a legszűkebb elit keres a YouTube-on: az Information is Beautiful egyik tavalyi infografikája alapján 2,2 millió videómegtekintés átlagosan 1.472 dollárt fiallt, a The Trichordist pedig az idén tette közzé, hogy a feltöltők minden stream után 0,074 dollárcentre számíthatnak. Más források más adatokat közölnek, és rengeteg személyes beszámolót lehet olvasni megint más eredményekkel, úgyhogy teljesen biztosnak csak a kiegyenlítetlenségrt tekinthetjük.

Egy év eleji, offenburgi egyetemi kutatás szerint a 96,5 százaléka keres kevesebbet a videóival, mint amennyiből átléphetné az Egyesült Államokban meghatározott 12.140 dolláros szegénységi küszöböt, de a csatornák legnagyobb nézettséggel rendelkező, legfelső 3 százaléka is átlagosan 16.800 dollárt hoz évente. A YouTube saját közlése szerint ezer megtekintés után 3 dollár pottyan le a videósoknak; az Amerikai Hanglemezgyártók Szövetsége szerint jó esetben is csak másfél dollárról lehet szó.

Az ingyenes már nem menő

Ahogy arról egyre több szó esik, az előfizetéses modellek egyre életképesebbek, sőt sokan ebben látják a digitális gazdaság fejlődésének irányát is. Ezt egyrészt a személyre szabott ügyfélkapcsolati eszközök fejlődése indukálja, másrészt az online tartalmak esetében sem visz már mindent az ingyenesség kultúrája. Az elviselhetetlen hirdetési zaj mellett a felhasználóknak olyan mennyiségű (és legjobb esetben is heterogén minőségű) információból kellene kiszűrniük a számukra valóban érdekes vagy megfelelően hiteles tartalmakat, hogy arra többé nem képesek egymagukban, amire a gépi algoritmusok által üzemeltetett információs buborék sem jelent megoldást.

Áprilisban mi is beszámoltunk a virtuális valóság atyjaként emlegetett Jaron Lanier előadásáról, aki szerint a felhasználói adatok begyűjtése és eladása annyira sikeresnek bizonyult, hogy a korábbi üzleti elképzelések mindegyike a szemétre került, a rendszer fenntarthatósága azonban mostanában kérdőjeleződik meg.

Nem véletlen, hogy már a Facebook is belengette egy fizetős szolgáltatás beindításának lehetőségét, még ha konkrétumok és határidők nélkül is. A prémium közösségi platform ebben az esetben is egy hirdetésektől mentes szolgáltatást jelentene, amelyben az előfizetők jobb minőségű, tényszerűbb információhoz juthatnának, és amely felépítéséből adódóan sokkal magasabb hatásfokkal szűrnék a dezinformációs kampányokat.

Közösség & HR

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.