A fémbe öltöztetett Phone Biz elsősorban az üzleti felhasználókat veszi célba.

Majdnem egy évvel ezelőtt adtunk hírt az első VAIO mobilról, ami nagy izgalmat nem okozott, egyedül maga a tényt volt fontos rögzíteni. A készülék egy teljesen átlagos, középkategóriás, androidos darab volt, aminek a fantáziátlansága már azért is furcsa volt, mert a VAIO márkát átvevő Japan Industrial Partners (JIP) egyéb eszközök terén addig kreatívnak bizonyult.

Elegáns Windows 10

Most úgy tűnik, hogy elérkezett az idő a második modell bemutatására, ami arra utalhat, hogy egyelőre egy kísérletezésnek lehetünk a szemtanúi. Merthogy az első próbálkozáshoz képest egy homlokegyenest más irányt képviselő okostelefonról van szó.

A Phone Biz néven futó eszköz Android helyett ezúttal Windows Mobile 10-et használ, és minden jel arra utal, hogy a gyártó az üzleti felhasználókat célozza vele. Ezt egyébként a hardveres háttér nem feltétlenül támasztja alá, mert inkább a középkategóriába sorolható a készülék. Mindezt egyedül az írja felül, hogy a készülékház alumíniumból készült, amivel egy teljesen új irányt hozott be a Windows Mobil alapú készülékeket jellemző műanyag túltengésbe.

Erőműről tehát nem beszélhetünk, de korrekt teljesítményről igen: a Phone Biz a Qualcomm Snapdragon 617-es SoC-ra épül, ami mellé 3 GB RAM, valamint 16 gigabájt belső tárhely jár, ami microSD kártyával tovább bővíthető. A hátlapon egy 13 megapixeles kamera készíti a felvételeket és a vidókat, az előlapra pedig egy 5 megapixeles objektív jutott. Az akkumulátor egy képességekhez passzoló, 2800 mAh-s darab.

Egyelőre Japán only

A telefon minden olyan vezeték nélküli rádiós szabványt tud, amire szükség lehet 2016-ban: LTE, WiFi ac, Bluetooth 4.0. Ugyan nem a Qualcomm legfrissebb hardverét használták, ettől függetlenül a Microsoft Continuum funkcióját támogatja a készülék. A JIP 430 amerikai dollárnak megfelelő jenért árulja Japánban a SIM független verziót, ezen kívül a helyi NTT Docomo kínálatában lehet még hozzájutni. Az esetleges európai, vagy Japánon (Ázsián) kívüli forgalmazásról nem érkezett információ.

Mobilitás

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.