Bár nem lövünk mellé, ha a Followert inkább a legijesztőbbnek tituláljuk.

A paranoiával, a magánszféra védelmének kérdéseivel, drónokkal, a túltengő közösségi oldalakkal és chat appokkal terhelt jelenünkben talán inkább eltűnni, mintsem követetté szeretnénk válni. A Follower mégis ennek éppen az ellenkezőjét ígéri a felhasználóknak: egy láthatatlan, de kitartó követőt, aki végigkíséri egy-egy napunkat.

A követ követ követ

Az ötlet elsőre, másodikra (sokadikra) is furcsa, és megütközést vált ki, hiszen ki vágyna arra, hogy távolról kövessék úgy, hogy soha nem tudja meg, ki is volt az pontosan. Ha valaki mégis kipróbálná az élményt, úgy egy weboldalon jelezheti ebbéli szándékát, ahol azt is közölnie kell, hogy miért szeretne a projektben részt venni.

Amennyiben a jelentkezését elfogadják, úgy le kell töltenie az iOS-re elkészített Follower alkalmazást, megadnia a neki kiosztott a speciális kódot, majd útnak indulnia. Innentől kezdve az ismeretlen követője mindvégig a nyomában lesz (ezt GPS is segíti), de a szolgáltatás alaptétele, hogy egyetlen alkalommal sem fedheti fel magát, nem találkozhatnak, semmilyen formában nem érintkezhetnek. A nap végén egy ügyfélről készített, az appba feltöltött fotóval igazolják, hogy a dolog megtörtént, és véget is ért a kaland.

A nyugtalanító, és minden trenddel szembeforduló projekt könnyebben megérthető, ha tudjuk, hogy egy művész áll mögötte. Lauren McCarthy a New York-i Egyetem Interaktív Telekommunikációs Program elnevezésű karának hallgatója, így ez a kísérlet is a tanulmányaihoz kötődik. McCarthy a Follower első és eddig egyetlen követője, aki aszerint van valami izgalmas, és felfokozott abban, ha másokat kísérhet észrevétlenül.

Igény az volna rá

Arról eddig nem esett szó, hogy az egyébként egy művészeti performansz részét is képező Followerből lesz-e, lehet-e kereskedelmi termék, az azonban biztos, hogy van annyira elborult és furcsa, hogy érdeklődést váltson ki az emberekből. McCarthy eddig 30 jelentkezőről számolt be, akik mind a Nagy Alma lakói, mivel a Follower egyelőre kizárólag New York területén vehető igénybe.

Konzumer tech

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.