Alaptalannak bizonyulhat a tizedik generációs okostelefon csúszásáról szóló híresztelés. Ezzel párhuzamosan az Android atyjának új, Essential telefonja is gőzerővel robog a vásárlók felé.

Közeledünk a nyár végéhez, amivel együtt közeledik az új okostelefonos évszak is. Ezúttal azonban nem csak az Apple tizedik generációs készülékével kapcsolatban van friss hírünk, hanem az Essentials-ről is. Az androidos készülékeknek tehát komoly konkurenciára kell készülniük...

Ezt tudjuk az új iPhone-okról

Kezdjük az Apple termékével! Többször is írtunk arról, hogy az iPhone 8 megjelenése csúszhat az új technológiák alkalmazása miatt. Először a kijelző alá becsúsztatott ujjlenyomat-olvasóval akadt problémája a gyártónak, aztán a vezetékmentes töltés kivitelezése is látszólag a telefon ellen dolgozott. Emiatt egyre gyakrabbá vált az a prognózis, mely szerint szeptember közepéig nem kerül tömeggyártásba az új iPhone.

Erre cáfolt rá a minap a DigiTimes, melynek forrásai szerint a lét LCD-alapú és a harmadik, OLED kijelzős modell már gőzerővel készül Kínában. Ez az értesülés egyszerre erősíti meg a korábbi, három különböző kijelzőre (4,7 és 5,5 inches LCD-vel bíró példányok és egy 5,8 inch képátlójú OLED-es iPhone 8) vonatkozó pletykákat és cáfolja a termékmegjelenés csúszását.

Ettől még persze a csúcsváltozatból nem biztos, hogy kellő mennyiség áll majd rendelkezésre rögtön az induláskor. Azt sem tudni egyelőre, hogy lesz-e olyan képessége a telefonnak, ami hardveresen rögtön támogatott, de a fejlesztők csak később, szoftveres frissítés formájában kapcsolják majd be, hogy legyen elég idejük tovább csiszolni (jellemzően a kameratechnológiánál képzelhető el ilyen utólagos tudásbővítés).

Sőt, tulajdonképpen még a csúcsmodell neve sem ismert. Az előző generációból, az iPhone 7-ből kiindulva aggatta rá az internet népe az iPhone 8 elnevezést, de ezt az Apple hivatalosan nem erősítette meg. Az sem kizárt, hogy az OLED modell végül az iPhone Pro nevet kapja az iPad Pro, Mac Pro, MacBook Pro és iMac Pro névanalógiát követve. De akár iPhone X is lehet, utalva a készülék tizedik generációs mibenlétére.

Együttműködő elektronikus eszközök

Tegnap jelentette be Andy Rubin, hogy az általa gründolt startup fejlesztette Essential Phone már tömegtermelési fázisban van. Az Android atyja, aki hosszú éveket húzott le a Google-nél is a mobil operációs rendszer eladása után, nemrég döntött úgy, ismét próbára teszi magát a mobiliparban. Ennek eredménye lehet a jövő héten bejelenteni tervezett, 699 dolláros áron forgalomba kerülő Essential.

Szemben az Apple készülékével, ennek a telefonnak a megjelenése valóban csúszott az eredeti céldátumhoz képest. Rubin az év elején még júniust jelölt meg startdátumként, ebből lesz végül augusztus közepe-vége. A CEO egyébként Twitterben számolt be a mérföldkő eléréséről:
 


A bejelentéssel egy időben komoly, 300 millió dolláros befektetést is elismert az Essential (ezzel nagyjából egymilliárd dollárosra értékelve a startupot), miközben olyan támogatók álltak a kezdeményezés mögé, mint az Amazon vagy a Foxconn. Előbbi nem csak a finanszírozásba, hanem az értékesítésbe is beszáll: az okostelefonokat az Amazon boltjában is meg lehet majd vásárolni.

És, hogy mitől is lesz más az Essential Phone a Samsung-Apple által dominált jelenlegi kínálathoz képest? Rubin szerint új, a megszokottól eltérő ökoszisztémát talált ki a készülék köré, melynek kulcsa a vállalat Ambient OS névre keresztelt operációs rendszere. Ez lehetővé teszi, hogy a felhasználó összes elektronikai eszköze együttműködhessen – központi irányítórendszerként természetesen az Essential Phone-t használva.

Ezzel párhuzamosan pedig zajlik egy okos otthoni hub fejlesztése is. Ennek tükrében igazán érdekes döntés volt az Amazon részéről, hogy a saját, Echo termékének kvázi riválist állítva támogatja az Essential ezen húzását is.

Mobilitás

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.