P2P pénzküldéssel kísérletezik a PayPal segítségével a Microsoft tulajdonában levő üzenőprogram.

A Skype Android és iOS appjainak tudását pénzügyi funkcióval bővíti ki a Microsoft. Az új pénzküldési (Send Money) lehetőséggel egyelőre 22 országban – az angolszász államokban és az eurót használó piacokon – próbálkozhatnak a felhasználók. Magyarország egyelőre kimarad.

Rosszul sikerült frissítés

A PayPal-integráció pofonegyszerűen működik felhasználói oldalról. A küldéshez a legújabb mobilappra kell frissíteni, ugyanakkor olyanok számára is küldhető pénz, akik a hang- és videohívásra, illetve csevegésre egyaránt használható Skype régebbi kiadásával bírnak. Amennyiben a feladó vagy a címzett nem rendelkezik PayPal fiókkal, akkor azt az első pénzküldési alkalommal létre kell hozni.

Utóbbiak, azaz a Skype korábbi változatát használók táborát erősítik azok is, akiknek nem nyerte el tetszését a pár hete megújult kezelőfelülettel bíró mobilalkalmazás. Negatív vélemények szerint a régebbi, üzleti felhasználást tükröző külcsínnel rendelkező program a változás óta inkább a Snapchat-generáció kegyeit keresi.

Olyan nagy volt egyébként a felhasználói ellenállás, hogy a Microsoft az elmúlt hetekben apró lépésekben kénytelen volt visszakozni: több, korábban alapszolgáltatásként használt, de a frissítés megjelenésével eltüntetett lehetőséget csempészett vissza a kliensbe. Így például a felhasználók ismét könnyen törölhetnek beszélgetéseket és kapcsolatokat, illetve hívás esetén továbbra is használható marad a telefon. A jelenlétkezelés azonban még mindig nem tökéletes, ezt várhatóan a következő változatban fogja javítani a fejlesztő.

PayPal mindenhol

Visszatérve a pénzküldési lehetőségre: a PayPal lelkes társként vett részt az integrációs feladatokban. John Kunze, a cég konzumer termékekért felelős részlegének alelnöke szerint a Skype mobil verziójának több mint egymilliárdos letöltése jelentette felhasználói közösség új távlatokat nyit meg a digitális pénzkezelés tekintetében.

Az elmúlt egy évben egyébként több hasonló megállapodást kötött a PayPal. A Microsoftot megelőzően az Apple és a Slack felhasználói táborát is elérték a partnerségeknek köszönhetően. Például lehet Sirivel, hangvezérléssel pénzt küldeni, de kompatibilissé vált az Outlook.com-mal is, így akár emailen keresztül is megoldható a pénz eljuttatása.

És ezek csak a legutolsó, ilyen jellegű fejlesztések. Amint azt 2015-ben írtuk, a PayPal és az IND Group közösen fejlesztett egy új online fizetési módot, amellyel emailcím alapján lehet pénzt átutalni. A hosszú számlaszámok használatának kiváltását oldotta meg az online banki technológiákat fejlesztő IND Group és a PayPal fejlesztése.

A hangsúly már ekkor is azon volt, hogy a hagyományos online banki utalásánál jóval egyszerűbbé és gyorsabbá váljon az egyébként bonyolult és időigényes utalási folyamat. Az ilyen módon történő utaláshoz nem kell PayPal regisztráció sem, csakis internetbanki hozzáférés, és persze az utalás címzettjének az e-mail címe.

Szorít az idő

Szüksége is van a PayPal-nek ezekre az új felületekre, mert a hatalmas belső piaccal rendelkező kínai riválisok, az Alipay és a WeChat Pay elképesztő tempóban zárkóznak fel. A kínai mobilpénztárca-piac 92 százalékán egyébként mindössze ez a két cég osztozik. Az ebben rejlő lehetőségeket ismerte fel a fintech-iparban egyre inkább megkerülhetetlen tényezőnek számító Stripe: az amerikai startup nemrég hozott tető alá egy megállapodást a fent említett két szolgáltatóval, annak érdekében, hogy azok mobilfizetési szolgáltatásait a világ több mint 25 további országában is elérhetővé tehesse.

A bejelentés nyomán az 500 milliós táborral rendelkező Alipay-t és a 600 millió felhasználót tömörítő WeChat Pay-t is integrálják a Sourcesba, a Stripe egyesített API-jába, mely a különböző fizetési módszerek használatának megkönnyítését tűzte célul. A két kínai cég egyébként tavaly közel 3 ezer milliárd dollárnyi tranzakciót bonyolított le. Az Alipay valamivel több mint 1700 milliárd dolláros forgalmat tudhatott magáénak 2016-ban, a WeChat Pay rendszerén pedig nagyjából 1,2 ezermilliárd dollárnyi összeg áramlott át a tavalyi év során.

Mobilitás

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.