Nem csak a saját márkás járművek megjelenésének a céldátumát tolták odébb, de a Bloomberg szerint azt is elengedték, hogy belátható időn belül megvalósítsák a legmagasabb szintű autonómiát.

A Bloomberg riportja alapján az Apple jelentősen visszafogta jövőbeli elektromos járművével kapcsolatos terveit. A lap forrásai szerint szerint egyévvel későbbre, 2026-ra halasztotta az autó bemutatásának céldátumát, és a cégen belül Titan projekt néven futó fejlesztést az elmúlt hónapokban sok bizonytalanság övezte, ahogy az Apple vezetői szembesültek azzal a realitással, hogy a teljesen autonóm, kormány és pedálok nélküli jármű a jelenlegi technológiákkal nem valósítható meg.

Ez azt jelenti, hogy az Apple feladja a teljes autonómiára vonatkozó elképzeléseit is, és egy olyan autón dolgozik, amelyik sokkal jobban hasonlít egy hagyományos személygépkocsira. Ezt újabb példának tekintik arra, hogy az 5-ös szintű önvezető képesség, vagyis a geofencing vagy az időjárási körülmények korlátozásaitól mentes, emberi beavatkozás nélküli működés egyelőre nem valósítható meg, amelyben a sofőr egyetlen hozzájárulása az úti cél meghatározása lenne.

A kihívás, amelyet egyelőre a Tesla sem tud kiköpni vagy lenyelni, ezek szerint még az Apple-nek is túl nagy falat egyelőre. Más kérdés, hogy az Apple eddig nulla közeli információt osztott meg a közönséggel az autós projektről, így a 2025-ös céldátum kivételével nem kellett sorozatosan meghazudtolnia magát, de a jelentések szerint így is körülbelül ezer alkalmazottja dolgozik folyamatosan a Titan fejlesztésein, ami a vállalatnak nagyjából évi egymilliárd dollárjába kerül, és már több mint 250 járműipari szabadalmat eredményezett.

Ezt nem elég csak akarni

A késlekedés ellenére a Bloomberg úgy tudja, hogy az Apple jól halad egy Denali kódnevű, nagy teljesítményű fedélzeti számítógép gyártásba küldésével, ami állítólag négyszer akkora teljesítményre lesz képes, mint a társaság legfelső kategóriás Mac csipjei. Egy ilyen megoldás a lap szerint már bőven versenyképes lenne a Teslával szemben is, ahol ugyancsak nagy teljesítményű hardvereket használnak az érzékelőkből szátmazó adatok begyűjtésére és elemzésére.

Az már korábban kiderült, hogy az autonóm jármúvek esetében a mérnöki kihívások és a szabályozók részéről felmerülő akadályok sokkal nehezebben lesznek legyőzhetők, mint azt korábban bárki gondolta, sőt egyfolytában szaporodnak is. Ez azt jelenti, hogy az ilyen általános bevezetések nem csak borzalmasan tőkeigényesek lennének, de az sem igazán jósolható meg, hogy mennyire lesznek profitábilisak. Nem véletlen, hogy az elmúlt években a Waymótól a Daimlerig nagyon sokan fogalmazták újra az ezzel kapcsolatos terveiket, sőt van, aki azt az elképzelést is hibásnak tartja, hogy a vezetéstámogatás továbbvihető lenne a teljes autonómia felé – még ha a Tesla hosszú évek óta ezzel is kábítja a rajongóit.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.