Bár az OpenAI legutóbbi részvényeladásaival már 500 milliárd dollárra értékelte magát, egyre látványosabb, hogy a vállalat kiadásai milyen arányban haladják meg a bevételeit. Bár pontos adatok nincsenek róla, a becslések szerint legutóbbi negyedévét is 11,5 milliárd dolláros veszteséggel zárta, ennek ellenére a következő években több mint 1 billió dollár elköltését tervezi. Ezt nem mindenki tartja értelmezhető üzleti modellnek a legújabban már for-profit vállalkozásként működő OpenAI esetében sem, a Forbes hét elején közölt riportja pedig a Sora szöveg-videó generátoron keresztül be is mutatja, hogy a ChatGPT gyártója valójában milyen gyorsan égeti a befektetők pénzét.
A szeptember végén debütált, mesterséges intelligencián alapuló videógeneráló alkalmazás, amit jelenleg elsősorban arra használnak, hogy elképesztő mennyiségű, nagyrészt értelmetlen MI-hulladékkal gazdagítsa a világhálót, a lap becslései szerint már most is évi 5 milliárd dollárjába, azaz körülbelül napi 15 millió dollárjába kerülhet a cégnek. A Forbes saját számításai és szakértők elemzései alapján próbálta belőni, hogy mennyibe kerülhet a Sora működtetése, mivel az OpenAI nem volt hajlandó megosztani konkrét adatokat. A cikkben azonban felidézik, hogy a vállalat illetékes vezetője október végén a "gazdaságilag teljesen fenntarthatatlannak" nevezte a szolgáltatást.
Ha így nem megy, akkor hogy fog menni?
Ebben valószínűleg igaza is volt, mert a generatív videós modellek (például a Sora 2) sokkal drágábbak, mint szöveges megfelelőik (például a GPT-5), hiszen jóval összetettebb be- és kimenetekkel dolgoznak. Olcsónak pedig már a szöveges modellek működtetése sem nevezhető, különösen, hogy a technológia sajátosságai miatt a fejlettebb kiadások magasabb fogyasztás mellett produkálják a magasabb teljesítményt. A költségek akár az 1000 dolláros nagyságrendbe is beléphetnek egy-egy lekérdezéshez kapcsolódóan, amit nyilvánvalósan nem ellensúlyoznak az előfizetések sem – sőt ebben a felállásban előfordul, hogy éppen azok termelik a legnagyobb veszteséget.
Nem véletlen, hogy az MI-robbanás üzletileg egyre inkább fenntarthatatlannak tűnik, és a kritikusok szerint szükségszerű összeomláshoz vezet, ha a technológia eredményei nem támasztják majd alá az elkerülhetetlen áremeléseket. A Forbes-nak nyilatkozó egyik elemző szerint "klasszikus internetes kézikönyv", hogy kezdetben csak a széles és elkötelezett felhasználói bázis felépítése számít, a generatív MI-vel létrehozott videók GPU-igénye pedig idővel csökkenni fog, és megtalálják hozzájuk a jó üzleti stratégiákat is. Az OpenAI vezetője, Sam Altman azonban egy interjúban bejelentette, hogy leállítják a Sora ingyenes használatát, mivel "nincs olyan hirdetési modell, amely el tudná viselni a költségeit".
A mindent behálózó dark fiber létjogosultsága megkérdőjeleződik a vezetékmentes technológiák megállíthatatlan terjedésével?
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak