Egy startup műholdakkal gyűjtené a rádiójeleket, ezek alapján pedig mesterséges intelligenciával azonosítaná és követné a gyanús járműveket.

Elhalasztották a SpaceX egyik Falcon 9-es rakétájának hétfőre tervezett felbocsátását, amelyre így a közleményekben nem részletezett vizsgálatok lefolytatása után egy későbbi időpontban kerül majd sor. A Sun Synchronous Orbit A (SSO-A) néven hivatkozott küldetés több szempontól is első lett volna a maga nemében.

Egyrészt egy olyan sorozat kezdeti eleméről van szó, amely nagy csomó műhold pályára állítását célozza a "rideshare" megoldás továbbgondolásával: a projektekben nincs a missziót meghatározó elsődleges eszköz, amelyek mellé "potyautasként" csatlakozhat a többi megrendelő, vagyis a műholdak egy repülőjárat utasaihoz hasonlítanak, akik egyforma jegyeket vesznek és akiket cserébe ugyanarra a helyre szállítanak.

Másrészt a misszió egy újabb lépés lett volna a SpaceX a rakétaelemek újrahasznosítását célzó kísérleteiben: a szóban forgó Falcon 9 ebben az évben már kétszer is repült, ez pedig a legelső alkalom, hogy egy rakéta első fokozatát harmadszor is útnak indítják. (Bár a fókusz állítólag már nem a további fokozatok újrahasznosításán, hanem a bolygóközi utazásra is módot teremtő BFR felgyorsításán van.)

Az SSO-A ebben az esetben 71 darab műholdat állított volna egyszerre Föld körüli pályára, a küldetést szervező cég, a Spaceflight Industries pedig azt közölte, hogy ez az eddigi legnagyobb szabású rideshare vállalkozás, amennyiben a rakéta 35 különböző vállalat és szervezet eszközeit szállítja majd – ezek szerint nem hétfőn, hanem csak valamivel később.

Késik a lopakodó hajókra vadászó műholdak pályára állítása is

A rekordok beállítása mellett az esemény egy további, fontos és érdekes vonatkozása, hogy a Falcon 9 vitt volna fel három, egyenként mikrohullámú sütő nagyságú mesterséges holdat, amelyek a Pathfinder nevű klaszterben működve a földi rádiójeleket vizsgálják majd az űrből. Az eszközök egy startup céghez, a HawkEye 360-hoz tartoznak, és abban segítik a vállalkozást, hogy annak saját fejlesztésű szoftvere a rádiójelek azonosításával ujjlenyomatszerű profilt rendeljen a tengereken közlekedő hajókhoz, követni tudja azokat, sőt predikciókat gyártson a hajók mozgásával kapcsolatban. 

Mindez elsősorban a hatóságoknak lehet majd segítségére a "sötét hajóként" (dark ship) hivatkozott járművek utáni kutatásba. Ez alatt az olyan hajókat kell érteni, amelyek kikapcsolják GPS-alapú helymeghatározó transzpondereiket, nem ritkán azzal a céllal, hogy valamilyen illegális tevékenység során elrejtsék pontos helyzetüket. Ez bármi lehet az orvhalászattól kezdve a csempészeten keresztül a kalózkodásig, ami a HawkEye 360 szerint összességében 3 ezer milliárd dolláros éves kárt okoz világszerte.

Az egész szolgáltatás különlegessége nem csak a rádiójelek begyűjtésében, hanem a feldolgozást végző, mesterséges intelligenciára épülő rendszerben van. A cég vezérigazgatója szerint ezt a vállalkozást még tíz évvel ezelőtt sem lehetett volna elindítani, tekintettel az aránytalanul magas költségekre és a nem megfelelő technológiákra – ennyi idő alatt azonban a műszaki megoldások (miniatürizáció, mesterséges intelligencia) is sokat fejlődtek, miközben az árak is odáig csökkentek (SpaceX), hogy már üzletet látnak a Pathfinder projektben.

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a T-Systems Magyarország támogatásával készült. Részletek »


A három műhold a tervek szerint egyszerű háromszögeléssel határozza meg a műholdas telefonok, PTT rádiók vagy tengeri radarok helyzetét, amelyekre a hajóknak akkor is szükségük van a navigáció során, ha az automatikus hajóazonosító és nyomon követő rendszert (AIS) érthető okból kikapcsolják – sőt ez a módszer azt is segít könnyen lebuktatni, aki hamisítani próbálja az AIS adatait. A vállalkozás azt ígéri, hogy MI-alapú algoritmusai nemsokára már arra is következtetni tudnak egy-egy hajó viselkedés alapján, hogy azt a közeli jövőben hol lesz érdemes keresni.

A HawkEye 360 a későbbiekben még öt további, szintén három-három mesterséges holdból álló klasztert akar Föld körüli pályára állítani, hogy egy 30-40 percenként frissülő rádiós világtérképpel szolgálhasson, és ne csak a tengeren közlekedő járművek vonatkozásában. Ehhez és a további szükséges beruházásokhoz a cégnek több mint 100 millió dollár áll rendelkezésére, a megoldás iránt pedig már az amerikai hadsereg is érdeklődik.

Egy kevésbé látványos felhasználási terület egyébként a rádiófrekvenciás spektrum nem megfelelő, illetéktelen használatának detektálása lenne. A HawkEye 360 egyelőre csak az egyes rádiók típusát vagy akár márkáját képes behatárolni, de a Business Insider beszámolója szerint cég azt ígéri, hogy a jövőben majd az egyes készülékek egyedi azonosítására is képesek lesznek.

Biztonság

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.