Holland és német kutatóknak sikerült megjeleníteniük azt a képet, amit az ember agya "lát", amikor filmet néz.

"Mi lehet ijesztőbb a Doctor Who sci-fi tévéfilmsorozat képeinél? Például a megtekintése közben a nézők agyában végbemenő folyamatok vizuális megjelenítése" – írta a Jelenből a jövőbe blog annak a különleges kísérletnek a kapcsán, amiben holland és német kutatóknak sikerült kivetíteniük azokat a képeket, amiket az emberi agy "lát" filmnézés közben. A kutatók ehhez fejlesztettek egy Brain2Pix nevű rendszert, amely képes vizualizálni a filmnézés közbeni agytevékenységet.

A kísérletben – melynek eredményeit a kutatók a bioRxiv-n publikálták – Doctor Who-rajongók agytevékenységét vizsgálták, miközben a kísérleti alany a sorozat valamelyik epizódját nézte. A részvételhez tényleg elkötelezett rajongónak kellett lenni, mert mint a The Register írta, a kísérlet során a sorozat harminc epizódját kellett végignézni. A kutatók ezalatt az általuk fejlesztett gépi tanulási (ML – Machine learning) algoritmussal megkísérelték képpé alakította a kísérleti alanyok agyának fMRI jeleit.

A kísérletben olyan ML algoritmust használtak, amit a sorozatból kiválasztott képkockákkal és azok látványának agyi hatását rögzítő fMRI jelekkel tanították. Eközben feltérképezték, hogy az agy mely pontja felelős az adott képpont értelmezésért, amit a vizsgált személy a vizuális térben lát. Mint az egyik kutató a The Registernek mondta, ehhez az agyról készült egyes szkeneket matematikai objektumokká, tenzorokká alakították. Ezekkel a tenzorokkal dolgozott a Brain2pix modell, amely kellő hatékonysággal volt képes lefordítani az agyban végzett tevékenységeket pixelekre (lásd az alábbi képet).

Az ML egyik jelentős problémájához jutottak közelebb

Mint a Jelenből a jövőbe blog írja, az agytevékenység komplex és dinamikus képi megjelenítése nagy kihívás az gépi tanulás és az idegtudományok számára is. A holland-német csapat eredményei ehhez vihetnek közelebb. A kísérletnek azonban komoly korlátja, hogy egyénre szabott, azaz egy vizsgálati alany eredményein tanított ML algoritmus személyre szabott: az egyik vizsgálati alany fMRI jelei alapján tanított algoritmus gyenge-rossz eredmény ad egy másik alanynál. Ez még akkor is így van, ha két emberrel ugyanazt a Doctor Who?-klipet nézi.

A fontos eredmény az, mondta a The Registernek az egyik kutató, hogy tudták feltérképezni valamennyire, hogy az agy hogyan képezi le a környezetet. Emellett közelebb visz ahhoz, hogy olyan agy-számítógép interfészt lehessen készíteni, amin keresztül a minimális kommunikációra is képtelen emberekkel lehet kapcsolatba lépni. Emellett segíthet a látóideg-sérülteknek visszanyerni a látásukat.

Hasonló céllal folynak kutatások a Holland Idegtudományi Intézetben is. Mint korábban beszámoltunk róla, egy kutatócsapat két makákónak adta vissza a részleges látását agyi implantátum segítségével.

Piaci hírek

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.