Amikor a hazai IKT ipar munkaerő-problémáiról esik szó, mindig felmerül az elvándorlás kérdése. A legjobb IT-szakembereink elmennek külföldre dolgozni – mondják a munkaerőpiaci felméréseket végző szakemberek. Amikor pedig az okokat keresik felmerül, hogy azért mennek, mert ott többet fizetnek, mert jobbak a karrierlehetőségek, mert jobbak az életkörülmények, mert...

De sokan vissza is jönnek, és erre is vannak mindenféle okok: mert itt van a család és a barátok, mert kiderül, hogy nem is lehet sokkal többet keresni, vagy ha igen, akkor a többletet elviszi az, hogy drágább az élet, a karrierlehetőségeknek külföldön ugyanazok a korlátai, mint itthon és így tovább.

Megkerestünk hét szakembert, akik kipróbálták magukat külföldön – közülük ketten haza is tértek –, hogy történetükön keresztül bepillantást kaphassunk abba, ami a felmérések számai és grafikonjai mögött van. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mi hajtotta őket, hogy külföldön keressék a boldogulásukat, mit vártak és mit találtak. A hazatértektől azt is megkérdeztük, hogy mit hoztak magukkal külföldi munkahelyükről.

Érdekes ugyanakkor, a külföldön dolgozók mintha szívesebben beszéltek-írtak volna arról, hogy miért mentek el, és hogyan találták meg külföldön a számításaikat, mint a hazatérők. Utóbbiak kevésbé voltak beszédesek. Bár többeket megkerestünk, mindössze ketten vállalták, hogy válaszolnak kérdéseinkre. Az elutasítást többnyire az idő hiányával indokolták.

Lajos vagyok, itthon építem saját cégemet

Fejlesztőként és projektmenedzserként két részletben összesen négy évet dolgozott Lajos külföldön. Először még az ezredforduló előtt vezető fejlesztőként egy magyar és német lábbal is rendelkező cégnél, majd az ezredforduló után következett egy hosszabb periódus, közel három évet húzott le a vállalat hamburgi részlegénél.

Nem az volt a célja, hogy végelegesen külföldön maradjon. Tehetséges és karrierjét elég tudatosan alakító fiatalként azonban körül akart nézni a világban. Mint írta, kifejezetten a pálya elején szokásos világlátás, tapasztalatszerzés, nyelvtanulás voltak a fő motivációja, és ebben a dolgok szerencsés együttállása is segítette.

A német közeg számára teljesen ismeretlen volt – részben a nyelv is, hiszen a gimnáziumban angolul tanult, és nem is járt korábban Németországban. Lényegében a véletlen – pontosabban első munkahelyének helyzete, hogy egy német vállalat magyar leánya – adta a lehetőséget.

Hamburgban dolgozott fejlesztőként IT-szállítói oldalon. Főként biztosítók számára készülő egyedi fejlesztési projekteket vittek, illetve dokumentum-menedzsment megoldásokat vezettek be. Annak ellenére, hogy Budapesttől légvonalban is közel ezer kilométerre dolgozott, a munka szempontjából nagyon ismerős közegbe csöppent. Az ott tapasztaltak nagyon sok szempontból hasonlítottak a magyar pénzügyi informatikai szektor akkori állapotára: leharcolt IT-eszközök, elavult technológiák, súlyos projektkihívások. "Abban azonban már nem, hogy Németországban sokkal nagyobb büdzséből kellett sokkal nyugodtabban dolgozni. A négy év alatt egyszer sem kellett dolgoztam hétvégén" – írja.

Az is igaz viszont, hogy akkoriban, pályakezdőként kicsit másként látott mindent. Amikor belevágott a külföldi életébe, még az sem volt teljesen világos, mit is fog csinálni. "Igazából akkor szembesültem azzal, hogy valójában hogyan is működik a nagyvállalati IT világa. Az ott tapasztaltakból viszont rengeteget tanultam, és ilyen szempontból jól sikerült az elhelyezkedés, jó iskola volt Hamburg."

Aki felkészült, annak könnyebben megy

Persze ez a tanulás nem feltétlenül azt jelentette, hogy a legújabb módszartanokkal, tudással felvértezve léphet tovább. Lajos előfeltevése ugyanis az volt – valószínűleg nem függetlenül a német iparról és gazdaságról kialakított, meglehetősen közhelyes magyarországi képtől (értsd: precizitás, pontosság, kiváló szervezettség stb.) –, hogy rengeteget tanul majd műszaki és szervezési téren. Ebben azonban csalódnia kellett, a német kollégák képzettsége, a menedzsment érettségi szintje messze az alatta volt, mint amit előzetesen elképzelt. "A munkamorál, a kiegyensúlyozott munkahelyi légkör, a kiszámíthatóság viszont nagyon jó volt – kerekíti a véleményét –, különösen az lepett meg, hogy mennyire emberközpontúak a munkahelyek."

Azzal együtt, hogy a menedzsment képességei elmaradtak a várakozásától, Lajos nagyon sok pozitívumot tapasztalt a hazai állapotokhoz képest. "Nagyon jó, hogy sokkal kiszámíthatóbban és precízebben működik sok minden. Az adott szónak, az ígéretnek ott valóban óriási a súlya. Ha valamiben megegyezünk, akkor azt mindenki betartja. Időnként viszont rettenetesen körülményesek tudnak lenni, rugalmatlanok, ami sokszor a hatékonyság rovására megy."

A teljes képhez hozzátartozik a hétköznapi élet is. A helyi világba a beilleszkedés Lajos bevallása szerint nem ment zökkenőmentesen, "Német nyelvtudás nélkül vágtam bele ebbe a projektbe, és ez is okozta a legtöbb nehézséget, amit így igencsak megfejelt az, hogy emberileg az észak-német mentalitás kevéssé passzolt hozzám. De igazságtalan lennék, ha azt állítanám, hogy az ott tapasztalt távolságtartás csak nekem, a külföldinek szólt. Az ott élők eleve sokkal zárkózottabbak, az én temperamentumomhoz képest pedig különösen azok." Szakmailag viszont nagyon könnyen ment a beilleszkedése, mert kiderült, hogy sokkal jobb szakmai háttérrel rendelkezik, mint a legtöbb német kollégája. Ez egyébként Lajos szerint nem csak rá volt igaz, egy vele együtt érkező magyar4 kollégájánál ugyanez volt a helyzet.

Menni-maradni

Lajos végül hazatért. Az okot így foglalta össze: "Sokkal jobban érzem magam Magyarországon." Azért döntött a hazaköltözésről, mert ott nem érezett már szakmai továbbfejlődési lehetőséget, amit az is tetézett, hogy emberileg sem találta meg teljesen a helyét. Ráadásul úgy látta, hogy életszínvonal tekintetében sem kellett lemondania semmi lényegesről azzal, hogy visszaköltözött.

Ekkor jött az újabb feladat, a visszailleszkedés. Ahogy Hamburgban, itthon is a szakmai vonal volt az egyszerűbb. A privát hétköznapokban azonban volt nehezebb pillanatok, hiszen elég hosszú idő telt el ahhoz, hogy a korábbi életének csak a nyomai maradjanak. Azaz újra fel kellett építeni a teljes életet, barátokkal, kapcsolatokkal. "Összességében azonban ezt sem mondanám komoly kihívásnak, visszajönni sokkal könnyebb, mint kimenni" – írta erről.

A hazatérőktől azt kérdeztük, tervezik-e, hogy újra nekivágnak a világnak. Lajos nem-je épp olyan kategorikus, mint a külföldön élőké volt a hazatérésre. "Nem tervezem. Külföldi projekteket szívesen elvállalnék ugyan, de életvitelszerűen nem költöznék ki. Remekül érzem magamat a szakmai közegemben. Információs korban élünk. Soha nem voltak még ilyen keresettek az informatikusok, mint manapság. Nagyon sok jó szakemberre lenne itthon is, és a világban is szükség, nagyon jól megfizetnek minket, tele a világ izgalmas feladatokkal, szerintem ha valaki ilyeneket keres, itthon is megtalálja. Csak menni kell és csinálni!"