A Noke vezeték és kulcs nélküli lakat könnyebbé teszi az életünket.

A hétköznapi használati eszközök érzékelőkkel, antennákkal, SIM kártyákkal való felruházása az gyakori téma, de ezek között még mindig túlsúlyban vannak azok a megoldások, amelyek inkább poénként, mintsem valódi segítségként lennének értékelhetők.

Noke, nyílj ki!

A közösségi finanszírozás keretében a Kickstarteren feltűnt Noke lakat lehet az első kivétel, mivel a kulcsok Bluetooth-szal való kiváltása tényleg sokaknak jól jöhet. Az ötlet egyébként nem új, eddig is több hasonló megoldás született, de ezek inkább a lakások ajtajain elhelyezett zárak kiváltására születtek. A „No Key” (kulcs nélkül) szavak összevonásából kreált Noke elsősorban a bringásokat célozza meg, de a kulcs és vezeték nélkül használható lakat mindenkinek hasznos lehet, aki értékeit biztonságban szeretné tudni.

A FŪZ Designs fejlesztőcsapata által megalkotott lakat tehát egy okostelefonnal, illetve az arra telepített alkalmazással teszi nyithatóvá a zárat. A folyamatot igyekezték teljes egészében automatizálni, vagyis ha pár méteres távolságba kerülünk a mobilunkkal a lezárt kerékpárunk, vagy öltöző szekrényünkhöz, akkor a lakatba épített Bluetooth-modul érzékeli a korábban párosított készüléket és már oldja is a zárat.

Az Androidra és iOS-re is megtervezett app ezen kívül lehetőséget ad a „kulcsok” több felhasználó számára történő megosztására (mennyivel egyszerűbb, mint a kulcsmásolás), de el is nevezhetjük, sőt képekkel is elláthatjuk a lakatot. Aki nem szívesen bízza magát az automatikus nyitásra, az azt is beállíthatja, hogy a lakat csak bizonyos távolságban érzékelje a mobilt, de az is megoldható, hogy a zárat egy alkalmazáson belül elhelyezett gombbal oldjuk fel.

Arra is van megoldás, ha a mobil lemerül, vagy egyszerűen otthon maradt: ezekben az esetekben a lakat a korábban beállított, úgynevezett Tap Code segítségével, vagyis a lakat szárának a megfelelő minta szerinti megnyomásával nyitható.

Az ellen is véd

A Noke-t fizikailag és szoftveresen is felkészítették a támadások ellen: a lakat vízálló háza acélból és bőrből készült, emellett a projekt gazdái azt állítják, hogy a vékony fémlemezzel történő feltörés (shimming) ellen is védett a lakat. A Bluetooth 4.0-án keresztül működő kommunikációt 128 bites AES CCM titkosítással védik annak érdekében, hogy ne lehessen hozzáférni a vezeték nélkül küldött zárkombinációkhoz.

A Noke ötlete alaposan betalált a Kickstarter közösségénél, mivel 27 nappal a kampány vége előtt már többszörösen megvan a 100 ezer dolláros célösszeg. A támogatók már 59 dollárért hozzájuthatnak egy lakathoz, 79 USD-ért (kb. 18 ezer Ft) viszont jár hozzá egy bringákhoz használható rögzítő szett is. A Noke készítői azt ígérik, hogy 2015 februárjában érkeznek meg az első szállítmányok.

Konzumer tech

A kínaiak optimisták, a világ nagy része gyanúsan méregeti a digitalizációt

Egy frissen közzétett globális felmérés rávilágít, hogy a technológiai fejlődés önmagában nem sokra vezet, ha az emberek bizalmatlanok, és nem is részesülnek széles körben annak előnyeiből.
 
Hirdetés

Idén elstartol az 5G, még több fizetésre való kütyü jön a Telenor Research szerint

A Telenor Research kutatói egy csokorba gyűjtötték az idei év legmeghatározóbb fogyasztói trendjeit. Többek között debütáló 5G-t, kiterjesztett valóságra építő szolgáltatásokat és a mobiltárcák széles körű elterjedését várhatjuk 2018-tól.

Hirdetés

Ezért vannak biztonságban személyes adataink a felhőben

Nyakunkon az új európai adatvédelmi rendelet bevezetésének határideje, ami minden, adatkezelést végző vállalatra vonatkozik. A felhőszolgáltatók azonban elébe mentek a GDPR-nak.

Nemzeti szinten eddig is szigorú rendelkezések vonatkoztak az érzékeny adatok megsemmisítésére, de az Európai Unió Általános Adatvédelmi Rendeletének hatályba lépése után senki sem kerülheti el az információtörlés folyamatos feladatát.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.