Mi történ az IKT-iparban 2018-ban, és mi várható idén? Így látja Ablonczy Balázs, az SAP Hungary vezetéséről az év végén leköszönő ügyvezető igazgatója.

Megkértük a hazai piac néhány meghatározó személyiségét, foglalja össze röviden, milyennek látja az elmúlt egy évet, és mit vár 2019-től. Az IVSZ és a VISZ elnökével megkezdett sort az SAP Hungary éléről 10 év után távozó Ablonczy Balázs folytatja. (A korábban megjelent évértékelő írásokból itt szemezgethet.)

A felhő éve

Magyarországon idén áttörés volt a felhőtechnológiában, ugyanis eddig nem látott mértékben fordultak a szervezetek a felhőmegoldások fele. Emögött több tényező áll. Egyre több vállalat tapasztalta szűkebb-tágabb környezetében, hogy e technológia tényleg egyszerűsíti az üzemeltetést, sok gondot levesz a vállukról, mindezt jellemzően nagyobb adatbiztonsági szint mellett, mintha a pincében, a saját szerverükön futtatnák a rendszereiket. Így nyitottak a felhő fele. Az elterjedést a gyorsaság iránti igény is táplálta: míg korábban például akár félévet is eltartott egy rendszer upgrade-je, ez most már egy óra alatt is lezajlik.

Az új technológiák adaptációs sebessége nemcsak itthon, hanem az összes, általam felügyelt közép-kelet-európai országban egyaránt felgyorsult. Ennek eredményeként a régióban átlagban csupán egy-másfél év lemaradás tapasztalható a nyugati országokhoz képest, amelynek egy részét a nyelvi lokalizáció megvalósítása teszi ki.

A hazai kormányzati területen (főként az oktatás, központi közigazgatás szegmenseiben) szintén látszódik, hogy megnőtt a kereslet a hosszabb távon fenntartható, sztenderd megoldások iránt. Úgy tapasztalom, itt jellemzően a bevezetési idő, a működtetési költség kedvező tényezői miatt pártolnak át a belső, házi fejlesztésektől.

Ablonczy Balázs

Ugyanezen sztenderd megoldások fele történő erős nyitás volt érzékelhető a hazai központú nagyvállalatok esetében is. Azt várom, ez a trend a hazai kkv-kat arra sarkallja majd, hogy fejlesztéseikben komolyan megjelenjek az ilyen megoldások, amelyek a beszállítóvá válást is megkönnyítik.

A magyar iparpolitika tekintetében nagy öröm volt számomra az Innovációs és Technológiai Minisztérium megalakulása, amely innovációs központként is segíti az információs társadalom folyamatos fejlesztését.

A hazai SAP-üzlet tekintetében ugyancsak visszaigazolódik a platformstratégiánk. Számos hazai szervezet vezetett be olyan platformot, amelynek digitális magjához csatlakoznak a különböző üzleti területek. Ezen egységek már a korábbi akvizíciókból előálló, új, megerősített funkcionalitásokkal (pl. jutalékszámítás) tudnak hatékonyabban dolgozni. Ezzel az SAP végérvényesen kitört a korábbi, ERP-re fókuszáló gyakorlatából, és megerősítette innovációs szállítói szerepét.

Cloud & big data

Szájkosarat raknának a britek a közösségi óriásokra

Hétfőn kemény jelentést tett az asztalra az Egyesült Királyság illetékes bizottsága. A Facebook-alapítót személyesen is felelőssé teszik amiatt, hogy az álhíreknek, a manipulációnak nincs megfelelő gátja, miközben a felhasználói adatokat nem védik megfelelően.
 
Két út közül választhatnak a magánfelhőben gondolkodó vállalatok. Vagy saját maguk alakítják ki a platformot, vagy bérelik azt egy szolgáltatótól. A nagy kérdés: hogyan lehet dönteni a két módszer között?

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.