A Samsung taszította le a trónról. A memóriapiac átalakulása miatt bukott az Intel első helye. A Samsung elsőbbsége azonban kérészéletű lehet – állítja a Gartner.

Elvesztette vezető pozícióját a félvezetőgyártásban az Intel. A Gartner tavalyi évre vonatkozó összesítése szerint a Samsung közel nyolcszor nagyobbat nőtt, mint az Intel, így átvette a vezető pozíciót. A Samsung elsőségét azonban a Gartner kutatási alelnöke, Andrew Norwood átmenetinek tartja. Ha Kínában igazán beindul a memóriagyártás – amit a kutató legkésőbb 2019-re prognosztizál –, az nagyon fog fájni a dél-koreaiaknak.

A teljes félvezetőpiac bevételei tavaly 22 százalékot meghaladó mértékben nőttek az előző évhez képest. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy memóriából származó bevételek – a kialakuló hiány miatt – 64 százalékkal nőttek. Tavaly a memóriából származó bevételek adták a teljes 420 milliárd dolláros félvezetőpiac közel harmadát, 31 százalékát.

Ezen nyert a Samsung

A Gartner alelnöke ezzel magyarázza a Samsung előretörését is. Az elmúlt évben ugyanis a felvezetőkből származó bevételek növekedésének kétharmada a memóriákból származott. Így kerek negyedszázad után a bevételeket tekintve már nem az Intel a legnagyobb félvezetőgyártó.

Az év során a memóriamodulok iránti kereslet olyan mértékben megnövekedett, hogy a kialakuló hiány felhajtotta az árakat. A NAND flash modulok 17 százalékkal, a DRAM-oké pedig 44 százalékkal drágultak tavaly. A keresletet elsősorban a mobilpiac gyors változása növelte, a mobiltelefon-gyártásban már több DRAM-ot használnak fel, mint a PC-gyártásban.

A tavalyi áremelkedés mértéke meghaladta a gyártók tűrőképességét, így megpróbálták a fogyasztókra hárítani az ebből eredő költségeket: a Gartner szerint ennek köszönhető mind a PC-k, mind a mobil eszközök árszintjének az emelkedése is. Jól érzékelteti a helyzetet, hogy a legtöbb PC-gyártó kénytelen volt év közben újratárgyalni a DRAM-beszállítókkal kötött megállapodásait.

Az adatközpontban az Intel az úr

A Samsung elsőbbségét a Gartner átmenetinek véli. A NAND flash modulok ára ugyanis már az idén csökkenni fog, jövőre pedig a DRAM-piacon is komoly árcsökkenés várható, főleg ha Kína jelentős mértékben tudja növelni a termelését. És mivel már 2015 végén politikai szinten is meghirdették, hogy Kínának 2020-ra a világ harmadik legnagyobb chipgyártójává kell válnia, jó eséllyel lehet számolni a gyártás felfutásával.

Az Intel ennél biztosabb alapokra épít: bevételeinek növekedése elsősorban a felhő- és telekommunikációs szolgáltatók igényeinek függvénye, és az egyelőre növekszik. A vállalat tavalyi bevételeinek növekedése tükrözte is ezt. Az adatközpontokban szánt processzorokból származó bevételei 6 százalékkal nőttek. Ezzel szemben a PC-processzorok csupán 1,9 százalékkal hoztak többet, mint 2016-ban.

 
Gartner Worldwide Semiconductor Revenue 2017
Infogram


Még egy fontos piacalakító tényezőre hívja fel a figyelmet az amerikai piackutató: a félvezetőipar felvásárlási szempontból 2017-ben viszonylag csendes volt, de olyan üzletek vannak kilátásban, melyek átrendezhetik a gyártók közti erőviszonyokat.

Broadcom – Qualcomm – NXP

Bár megvalósult több kisebb felvásárlás is, egyetlen jelentősebb üzletet kötöttek, amely a piaci erőviszonyokat is befolyásolta (az ARM-SoftBank üzlet ebből a szempontból indifferens): a Qualcomm összesen 47 milliárd dollárért szerezte meg az NXP-t. Pontosabban egyelőre csak szeretné megszerezni. A tranzakciót ugyanis a tervek ellenére nem sikerült lezárni, mert az Unió trösztellenes hatósága vizsgálatot indított.

A levegőben lóg ugyanakkor minden idők legnagyobb IT-ipari üzlete: a Broadcom 105 milliárd dollárt ígért a Qualcommért. Az ajánlatot egyelőre utóbbi vállalat igazgatótanácsa elutasította, de azzal az indokkal, hogy a kínált ár alábecsüli a Qualcomm valódi értékét.

Ha a Broadcomnak sikerül megvalósítani a tervét, és a kínai félvezetőgyártás is beindul, a Samsung akár már jövőre is könnyen a harmadik helyen találhatja magát.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.