Az adósságban úszó vállalatért folytatott harc eldőlt. A tajvaniak a japán államot és a Samsungot is lenyomták.

Két monstre, egymást követő igazgatósági tanácskozás után a Sharp vezetősége végül egyhangúlag elfogadta a Hon Hai Precision Industry, ismertebb nevén a Foxconn ajánlatát a cég megmentésére. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hónapok óta zajló licitháborúban mind a japán állam, mind a Samsung alul maradt a tajvaniakkal szemben.

Van az a pénz

A kiszivárgott információk szerint az ügylet értéke végül felkúszott a 700 milliád jenes magasságba, ami nagyjából 6,2 milliárd dollárnak felel meg. A leginkább az Apple fő beszállítójaként elhíresült Foxconn csak döntő és nem teljes befolyást szerez a Sharpban. A tajvani vállalat néhány éve már bevásárolta magát a japánokhoz. A korábbi 10 százalékos részesedése azonban egy csapásra 66 százalékra ugrik.

Az utóbbi időben talajt vesztő Sharp megmentésére többen vállalkoztak volna. Egy ideig úgy tűnt, hogy a tajvaniak mellett csak a japán állami hátterű Innovation Network Corporation (INC) aktív, ám néhány napja kiderült, hogy a dél-koreai gigavállalat, a Samsung is több ajánlattal próbálkozott.

Korábban a protekcionalista céloktól fűtött INC-t gondolták győzelmi esélyesnek, amelyet természetesen teljes mellszélességgel támogatott a hazai ipar japán kézben tartását szorgalmazó gazdasági minisztérium. A Sharp hitelezői közül azonban több jelentős szereplő is a sokkal jobb, végül kábé kétszerannyi pénzt hozó tajvani ajánlat elfogadása mellett kardoskodott.

Régi kapcsolat

A Foxconn sikerében a felkínált tőke mellett a hosszú évekre visszanyuló személyes kapcsolati szálak is segíthettek. A tajvani elektronikai beszállító alapítója ugyanis magánbefektetőként 2012 nyarán megszerezte a Sharp Sakaiban található, folyadékkristályos kijelzőket előállító gyárának nagyjából harmadát. Terry Gou tavaly decemberben egyébként azt nyilatkozta, hogy ha a Foxconn teljes kontrollt kapna a Sharpban, két éven belül kihoznák a veszteséges pályáról.

Utóbbi szép feladat lesz, hiszen a japánok zsinórban hozzák a veszteséges negyedéveket. Az egykor a tévés és LCD-piacon dúskáló Sharpot néhány rosszul időzített gigaberuházás és a tajvani, dél-koreai, illetve kínai riválisok fokozatosan egyre rosszabb helyzetbe hozták. Három éve már válságstábot kellett létrehozni, hogy megoldást találjanak a problémára, akkor elsősorban a drasztikus leépítésekben reménykedtek. Ez komoly lépés volt, mivel a vállalat az 50-es évek óta nem kényszerült tömeges elbocsátásokra. Láthatóan azonban sem ez, sem bizonyos régiókból történő kivonulás nem tudta stabilizálni az állapotokat.

Piaci hírek

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.