Felbolydítja a nagyvállalati tárolók 36 milliárd dolláros globális piacát, ha igaz lesz a pletyka, miszerint a Cisco fel akarja vásárolni a NetAppot.
Hirdetés
 

Piaci körökben futótűzként terjed a hír, hogy a tőzsdén manapság igencsak rossz napokat látó NetAppra szemet vetett a Cisco – értesültek több forrásból is a Business Insider elemzői. A NetApp papírjai az utóbbi időben gyengélkednek, az árfolyama ötéves mélypontra esett, jelenleg a vállalat piaci kapitalizációja kevesebb mint 7 milliárd dollár. A cég tavaly a tőkeértékének felét veszítette el, 2011. óta pedig már a kétharmadát.

A Dell-EMC gigaüzlet megmozgatta a tárolópiacot

A felvásárlással kapcsolatos pletykák nem is annyira új keletűek, az elmúlt években többször is előkerült már a téma. Mostanság a tavaly októberi 67 milliárd dolláros Dell-EMC ügylet nyomán merült fel, hogy a Cisco is hasonló lépésre készülhet.

A Ciscóhoz közel álló források szerint viszont ez az egész csak légből kapott hír: a cég nem tervezi a NetApp megvételét várhatóan sem most, sem később. A Cisco úgy reagált a pletykákra, hogy mindig is előrenéz, nem pedig hátra, vagyis a tárolópiacon is kizárólag a feljövőben lévő technológiák iránt érdeklődik, ahová ezek szerint nem sorolják a NetApp portfolióját. (A felvásárlással kapcsolatos híreket hivatalosan egyik fél sem kommentálta.)

Az elemzők úgy látják a jelenleg 6,9 milliárd dollárt érő NetApp egyáltalán nem lenne drága vételi célpont a Cisco számára. A rosszmájúak szerint a Ciscónak érdemes lenne további három hónapot várni, és akkor még olcsóbban juthatna hozzá a tárológyártóhoz.

A NetApp jelenlegi helyzetéhez nagyban hozzájárult, hogy elszalasztotta az utóbbi évek nagy lehetőségét az ágazatban, az átállást a korábbi hagyományos tárolási tehnológiáról a flashalapúra. Ezt tavaly decemberben azzal igyekezett pótolni, hogy felvásárolta egy flashtárolókat fejlesztő startupot, a SolidFire-t, ráadásul meglehetősen drágán: 870 millió dollár készpénzt fizetett a kezdő vállalkozásért.

Így ha mégis képbe kerülne a Cisco, a társaság a NetApp nagyvállalati ügyfelei mellett egy füst alatt megszerezhetné a feltörekvő technológiát képviselő SolidFire-t is. A Ciscónak egyébként szüksége van tároló technológiára. A tárolópiaci szereplők jelenlegi nehézségei ugyanis elsősorban abból erednek, hogy a vállalatok a "converged computing" megoldásokat preferálják, vagyis az IT-eszközeiket, beleértve a különféle számítógépeket, hálózati és tárolóegységeket csomagban vásárolják. Ez az oka a csak storage-ot árul cégek nehézségeinek a drasztikus átszervezésbe fogó EMC-től a NetApp-ig – mutatott rá az egyik meghatározó tárolópiaci szereplő, a Hitachi Data Systems elnökhelyettese.

A piacra újabban lépők sincsenek rózsásabb helyzetben, a Nimble Storage részvényei például a hetedére estek vissza egy év alatt, ahogy a három éve Magyarországon is jelen lévő Violin Memory papírjai is rendesen elértéktelenedtek.

Saját termék kell, ha a HP-val és a Dell-lel akar versenyezni?

A Cisco az egyik éllovasa a "converged" computing megoldásnak, egy csomagban árulja UCS gépeit, hálózati és tároló eszközeit.  Eredetileg az EMC-től rendelte a tárolókat, de a két cég egy ideje "haragszom-rádot" játszik. Így a Cisco inkább más vállalatokkal próbál partneri viszonyt kiépíteni (NetApp, IBM, Pure Storage stb.). Ahhoz azonban, hogy komolyan fel tudja venni a versenyt a HP-val és az Dell-EMC párossal, szüksége van saját storage technológiára – vélik a Business Insider elemzői.

Lépéseket már tett is ebbe az irányba, megpróbálta a saját tárolóbizniszét felépíteni, de az katasztrofális eredményt hozott. Nagyjából két éve közel félmilliárd dollárért felvásárolt egy Whiptail nevű startupot, de annak a terméke még néhány év elteltével sem akart sehogy sem működni. A Cisco új vezére, Chuck Robbins egyik első lépéseként kidobta az egészet, és szélnek eresztette az ezzel foglalkozó csapatot.

Hogyan tovább? A céghez közelálló források egy része továbbra is biztos abban, hogy a Cisco felvásárol valakit az iparágból, míg a mások úgy látják, hogy inkább saját terméket fejleszt. Az utóbbival kapcsolatban olyan hírek is terjednek, hogy az új csapat a Cisco legendás mérnök-triumvirátusára – Mario Mazzolára, Prem Jainre és Luca Cafierora - építene, akiket a társaság "szívének, lelkének és eszének" tartanak cégen belül. A szupercsapat alkotja jelenleg a vállalat legfontosabb tudásbázisát, a saját startupkként létrehozott Insieme nevű cég gerincét, amely a Cisco zászlóshajójának számító Nexus 9000 routert, valamint annak a szoftvernek a fejlesztését viszi, amivel a cég érdemben versenyezni tud a szoftveralapú hálózatok (SDN) piacán.

Ezeket a sztárfejlesztőket a Cisco korábban az ún. spin-in üzleti modelljében foglalkoztatta, azaz egy különálló induló vállalkozásba viszi ki saját mérnökeit. Aztán, ha azoknak sikerül értékes terméket összehozni, akkor dollármilliókért vásárolja fel a szóban forgó startupot (az Insieme-ről egy kattintásnyira írtunk részeletsebben). Robbins ugyanakkor már jelezte: nem kedveli a spin-in modellt, ő a belső fejlesztő csapatokban hisz, akiket más módon, de hasonló mértékben lehet díjazni, ha sikeresek.

Időközben a tárolóipari fejlesztések már túlléptek a flashtechnológián is. Az Intel és a Micron piacra dobta a komoly áttörésnek számító storage chipet, az XPointot, ami már a big-data korszaknak szól.

Talán ez lehet a végső érv, amiért a Cisco tárolópiaci terveiben nem a NetApp áll az első helyen.

Piaci hírek

25 évre ítélték Sam Bankman-Friedet. Változott valami?

Csütörtökön megszületett az ítélet az FTX volt vezérigazgatójának ügyében: 57 éves korában szabadulhat.
 
Hirdetés

A NIS2-megfelelőség néhány technológiai aspektusa

A legtöbb vállalatnál a megfeleléshez fejleszteni kell a védelmi rendszerek kulcselemeit is.

Az uniós direktíva felpezsdíti a magyar kiberbiztonsági piacot, az auditokból átfogóbb képet kapunk a gazdaság és az ország kiberképességeiről is. Interjú dr. Bencsik Balázzsal, az SZTFH kibervédelmi igazgatójával.

a melléklet támogatója a RelNet Technológia Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.