A HeLi-on flexibilis, feltekerhető napelemmel gondoskodik a mobil és egyéb eszközök töltéséről.

Nem célunk még egyet belerúgni az Apple-ba a furcsa és sok vitát kiváltó külső akkumulátoruk miatt, de a HeLi-on képeit látva felmerül a kérdés: miért nem valami hasonló jutott eszükbe? A dán Kickstarter projekt egy olyan külső mobilos akkumulátort próbál sikerre vinni, ami feltekerhető, rugalmas napelemet használ a mobilok töltésére.

A HeLi-on az „egyszerű, de nagyszerű” kategóriába tartozó power bank. Elfér akár egy zsebben is, tartalmaz egy 2600 mAh kapacitású akkumulátort, illetve egy kihúzható, rendkívül vékony napelem csíkot, ami akkor jön jól, ha az alap akku már lemerült. Ez a speciális napelem a fejlesztők ígérete szerint 2-3 óra alatt képes feltölteni a hozzá csatlakoztatott eszközt, és ugyanennyi idő alatt végez magának a külső akkunak a feltöltésével is.

A kollektort egy dán startup cég, az InfinityPV szállítja. A feltekerhető kialakítást a harmadik generációs, úgynevezett organikus napelem használata teszi lehetővé, hiszen maga a cella mindössze 2 mikrométer (a milliméter ezredrésze) "vastag". Az aktív szén alapú anyagból álló kollektort vékony fóliára viszik fel egy erre kialakított nyomtatóval, aminek az eredményeként áll elő a továbbra is rendkívül keskeny, rugalmas, alig 1 mm vékony HeLi-on.

A Kickstarteren elindított projekt meglehetősen jó egészségnek örvend, hiszen a megcélzott 500 ezer dán koronát már 28 nappal a lejárat előtt bőven túlteljesítették. A HeLi-on legolcsóbb támogatható verziója (amiért már a töltő is jár) 90 dollár, azaz 26 ezer forint körüli összeg, ami megmagyarázza, hogy miért lesz várhatóan vastagon sikeres a kampány. Akit érdekel az újfajta töltő, az jövő júliusra számítson az érkezésére, azaz legfeljebb jövő karácsonyra kerülhet a fa alá.

Konzumer tech

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.