Összesen 18 milliárd forint fölött rendelkeznek, és főleg korai fázisú vállalkozások kiforrott és piacképes ötleteit támogatnák.

A Drukka Startup Studio és a Baconsult közös rendezvénye újabb bizonyítékát hozta annak, hogy vannak források a hazai startupok támogatására. A rendezvényen bemutatkozó hét magyar inkubátor – melyekhez egy varsói is csatlakozott – összesen közel 18 milliárd forint forrás fölött rendelkezik. Többségük a GINOP 2.1.5 és az ÖKO_16 pályázatok nyerteseiként jutott forrásokhoz. A pénzből a következő három-négy évben a hazai startupok új generációja épülhet fel. (Utóbbi pályázat működéséről Balogh Péter, a Baconsult vezetője, beszélt lapunknak.)

Az alábbiakban röviden bemutatjuk a rendezvényen bemutatkozott inkubátorokat.

Baconsult: angyalbefektető társaság. Állami forrásból 470 millió forint támogatást osztanak ki előreláthatólag tíz csapatnak. Alapító ügyvezetője az ex-NNG-s Balogh Péter. Elsősorban erős kapcsolati hálót, személyes tapasztalatokon alapuló tudást és ötleteket kínálnak a Baconsult által támogatott startupoknak. Elsősorban olyan, a digitális oktatás, a HR-technológiák, az autóipar vagy az e-kereskedelem területén működő startupokat várnak, amelyeknek már van működő termékük vagy szolgáltatásuk. Baloghék molyan modellben gondolkodnak, melyben az alapítók viszik sikerre a céget.

Design Terminal: Ács Zoltán szakmai igazgatása alatt inkubációs ökoszisztémaként működik, mentorprogramot biztosít korai fázisú startupoknak. 600 millió forintot fektet kb. 15 cégbe a következő bő három évben. Elsősorban az egészség, a sport, a tanulás, a munkavállalás, a mobilitás és városfejlesztés területén keresik az ígéretes befektetési lehetőségeket. A 600 milliós támnogatást nem a Design Terminál, hanem a tulajdonosai és külső befektetők által közösen létrehozott, és szintén Ács által írányított Arete Befektetési Zrt. nyújtja. Ács szerint a Design Terminál potenciális ügyfélkört is tud vinni a támogatott startupoknak.

Intellitext Hardver & IoT Akcelerátor Kft.: januárban indult, és egyelőre az előkészítési fázisig jutott a Szigetlaki Zsolt alapította akcelerátor. 700 millió forintot terveznek befektetni legalább 8, de ha akár 10-15 projektbe. Nemzetközi piacokon is sikerre esélyes hardverfejlesztési projekteket keresnek. Bármilyen fázisban és érettségi szinten lévő vállalkozást támogatnak folyamatos mentorálással, infrastruktúrával és kapcsolatrendszerrel.

MKB Fintech Inkubátor: Az MKB Bank innovációs laborja és startup akcelerátorja korai fázisú fintech startupokat keres a teljes közép-kelet-európai régióban. Elvárás a rátermett csapat, a letisztult üzleti modell és a fejlesztés alatt álló termék. A következő inkubációs program 2018 februárjában indul, és 8 startup kaphat egyenként 25 ezer euró befektetést, amiért a bank 6 százalékos tulajdonrészt kér. A program végén két startup kap további 75 ezer euró befektetést. Az inkubációs csomag része egy szakmai program és a mentorálás, valamint a banki fejlesztési-együttműködés lehetőséget is felkínálják az arra rátermett startupoknak.

OXO Labs: Az Oszkó Péter verbuválta OXO csoport innovatív, korai fázisú technológiai vállalkozások jelentkezését várja. A kiválasztottaknak 20-70 millió forint közti befektetést nyújt. A kiválasztásnál vizsgálják az ötlet kiforrottsága, a benne rejlő üzleti potenciált, valamint a csapat összetételét is. Atovábblépési lehetőség is adott, a csoporthoz tartozó, hozzávetőlegesen 50 millió eurót kezelő OXO Ventures 10-20, átlagosan 3 millió eurós befektetést szeretne megvalósítani a jövőben. A befektetésen túl mentori lehetőséget is adnak a startupoknak.

Smartware Tech: összesen 600 millió forintot fektet be várhatóan 12 startupba. Elsősorban IoT-vel kapcsolatos hardveroldali fejlesztésekkel foglalkozó startupokat mentorálna. A Smartware Tech négy cégből és egy inkubációs vezetőből állt össze, legnagyobb erősségüknek a befektetői- és startupper tapasztalataikat tartják többek között prototipizálás, gépgyártás, szoftver- és hardver-termékfejlesztés területén.

Startup Campus Berlin: szintén nemzetközi piacokra tervez, berlini akcelerátor és kockázati tőke társaságokkal dolgozik együtt. Lényegében egy nemzetközi tanácsadói szolgáltatás, amelynek célja, hogy a közép-kelet-európai országokból érkező startupok részévé váljanak a berlini ökoszisztémának A programba kerülő startupok neves nemzetközi akcelerátorok mentoraival és befektetési alapok szakembereivel konzultálhatnak egy háromnapos ún. "validation tour" során.

Természetesen a két fentebb említett pályázatból ennél jóval több inkubátor program indult, egyesek, mint például az IND Groupot sikeresen eladó Vinnai Balázs fémjelezte BnL Start Partners, kifejezetten a regionális startupok támogatását karolják fel.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.