Egy brit startup a világ első vezeték nélküli robotkarját fejleszti, ami lecsatolva szó szerint önálló életre kel.
Hirdetés
 

Meglehetősen bizarr trükkökre is képes az Open Bionics frissen bemutatott bionikus karja, de a Hero sorozat új generációja alapvetően könnyű kialakításával, strapabírásával és flexibilitásával hívja fel magára a figyelmet. Mindettől függetlenül az ember nem tudja a vezeték nélkül működő, a karról lecsatolva önállóan is mozgatható robotkezet nem az Addams Family ikonikus tagjához, a csak egy kézfejből álló Izéhez (Thing) hasonlítani.

A továbbfejlesztett terméket az alig több mint egy évtizede alapított startup egyik legkorábbi felhasználója, Tilly Lockey próbálhatta ki az elsők között. Az influencerként ismert, 19 éves lány mindkét karját amputálni kellett, de ezen az X-en közzétett videón jól látszik, milyen könnyed eleganciával viseli és használja a Hero Pro két prototípus modelljét.

Lockey a Reutersnek adott, alább látható interjújában is azt emelte ki, mennyire vad dolog, hogy még akkor is tudja irányítani a gépi kézfejet, amikor az nincs a karjához rögzítve. Viccesen hozzátéve, hogy így az eszköz "saját küldetéseket tud teljesíteni".
 


A művégtagokra specializálódott, brit székhelyű Open Bionicsnél a munka minden esetben az ügyfél szó szerinti feltérképezésével kezdődik. Utóbbi digitális mintavételt takar a csonka végtagról, ami elengedhetetlen, hogy a 3D-nyomatással készülő protézis megfelelően illeszkedjen. Az immár por és vízáló eszközök a gyártó szerint kétszer annyi súlyt bírnak el, mint más hasonló megoldások a piacon, radásul a speciális kialakításnak köszönhetően könnyűek, így viselésük sem jár extra teherrel.

A vezeték nélkül irányítást a karok végére helyezett elektromiográfiás (EMG) elektródákkal érik el. Ezek érzékelik az amputált kar izomvégződéseinek mozgását, és alakítják át utasításokká. Ezekből a két legfontosabb a nyitást és zárást biztosító funkció, míg az összetettebb, ritkábban használt mozdulatsorokat "egyfajta menürendszerből" lehet elérni.

A művégtag hasznosságát nagyban kiszélesíti, hogy a kézfejet egy sor speciális toldalékra is le lehet cserélni. Így érhető el például hogy sportolásnál az ütő, evező stb. stabilan rögzüljön.

Mobilitás

Davosra és a mesterséges intelligenciára hangolnak a világ nagyjai

Mi más is lehetne a davosi Világgazdasági Fórum egyik kiemelt témája idén, mint a mesterséges intelligencia hatása a világra?
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.