Van ugyanis egy exploit, amely kifejezetten a kelet-európai régióban keresi a rést a windowsos gépeken.

Elsősorban Kelet-Európában veszélyezteti a windowsos rendszereket az az exploit, melyet az ESET szakemberei fedeztek fel a közelmúltban, és amely a Windows egy új nulladik napi sérülékenységét (CVE-2019-1132) használja ki. A jó hír, hogy a Microsoft azóta kiadta a javítást is.

A 7-es és a 2008-as Windowst fenyegeti

Az ESET közleménye szerint exploit egy olyan, a win32k.sys összetevőben található sérülékenységet használ ki, amely lehetővé teszi a jogosultsági szint növelését. A hiba ugyan csak Windows 7-es és 2008-as rendszereket sújtja, abból viszont szinte az összes változatot: a Win7-ből 32 és 64 biteset egyaránt, valamint a 32 bites, Itanium-alapú, x64-s Windows Server 2008-akat is (beleértve az R2-ket). A későbbi verziókban a felhasználói folyamat során már nem lehetségesek olyan processzek, melyek a mostani támadás elindításához és sikeres végrehajtásához szükségesek.

A sebezhetőséget kiaknázó exploit felugró menüt használ a telepítéshez. Mint az ESET írja, a kártevő működése hasonló módon működik, mint a 2017-ben megtalált, és egy Sednit nevű kiberbűnözői csoporthoz kötött kártevő. Az ugyanis szintén helyi jogosultságnöveléssel vette át a rendszer fölött az irányítást, és ahogy a most felfedezett kártevő, szintén menüobjektumokkal operált.

Most már inkább verziót frissítsen!

Hiába acsak a régebbi Windowsokat veszélyezteti a hiba, ez a PC-k elég nagy számát jelenti. Mint egy júniusi cikkünkből kiderül, a windowsos gépek 40 százalékán még mindig a 7-es változat futott. Ez az arány régiónkban még akár magasabb is lehet.

Azoknak a felhasználóknak, akik még mindig Windows 7 Service Pack 1-et használnak, az ESET szakemberei azt javasolják, hogy a javítás telepítésével egyidejűleg frissítsenek is újabb verzióra – értelemszerűen Win10-re. Ez teljesen logikus, hiszen a Windows 7 napjai meg vannak számlálva, jövő év január 14-én a Microsoft leállítja a verzió kiterjesztett támogatását. Így utána a felhasználók már nem kaphatnak kritikus biztonsági frissítéseket a rendszerükhöz.

Akit érdekel a sérülékenység és az azt kihasználó exploit működése, itt találja a technikai részleteket.

Biztonság

A Samsung szembemegy a világtrenddel: vezetőknek jön a hatnapos munkahét

Annyira gyenge eredményeket produkált tavaly a dél-koreai vállalat, hogy a vezetőknek át kellett állniuk vészhelyzeti működésre.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.