Ami egy hónapja még csak ígéret volt, most már tény: a keresztplatformos eszköz MIT licenc alatt érhető el.

Egy hónapja a Microsoft éves fejlesztői konferenciájának, a Build 2016-nak egyik fontos bejelentése volt, hogy a Visual Studio mellé ingyenesen elérhetővé tették a Xamarint, az Az OS X-re fejlesztőknek pedig a Xamarin Studio Communityt. A keresztplatformos fejlesztőeszközt alig egy hónappal korábban vásárolta fel a Microsoft cégestül-csapatostul.

Már a konferencián belengették, hogy a Xamarin SDK-t nyílt forráskódú eszközként, amit a .NET Foundation felügyel majd.

A Xamarin kalandos útja

A Xamarin kalandos utat járt be, amíg a Microsoft kezében nyílt forráskódú szoftverré vált. Gyökerei a .NET Framework megjelenéséig nyúlnak vissza, egy linuxos csapat ugyanis azt szerette volna implementálni Linuxra. Ez lett Ximoan nevű cég Mono projektje, melynek egyik kulcsfigurája Miguel de Icaza volt, ő is készítette a Monohoz az első fordítót.

A Xiomant két évig működött önállóan: 2003-ban a Novellhez, majd a Novell-lel együtt 2011-ben az Attachmate-hez került, amely viszont nem látott lehetőséget a projektben. A távozó fejlesztők Icaza vezetésével azonban továbbgondolták a lehetőségeket, és nekiláttak egy platformfüggetlen mobilalkalmazás-fejlesztő környezetet felépítésének, ez lett a Xamarin.

A Xamarin két éve dolgozik szoros együttműködésben a Microsofttal, így nem is volt komolyabb szenzáció, hogy a redmondi vállalat tokkal-vonóval megvette de Icaza cégét.

Április 27-től nyílt forráskódú

A Build 2016-on beígért lépésre mindössze egy hónapot kellett várni: tegnap Evolve konferencián jelentették be, hogy a Xamarin SDK, azaz szoftverfejlesztő készletet elérhető a nyílt forráskódú MIT licenc alatt. (Hogy mit jelent ez a licencelési forma, abban jó eligazítást ad oldalunkon Telek Eszter licencszakértő összefoglaló cikke.)

A nyílt forráskódú Xamarinnal C# és F# nyelven lehet fejleszteni natív alkalmazásokat bármilyen eszközre. A csomagnak három eleme van, melyek a GitHubon érhetők el: a Xamarin.iOS és a Xamarin.Mac (iOS, watchOS, tvOS és OS X platformhoz), a Xamarin.Android (Android, Android Wear és Android TV), valamint a Xamarin.Forms, ami keresztplatformos natív UI-fejlesztő  iOS-hez, Androidhoz és Windowshoz.

A fejlesztőeszközhoz létrehozták a Xamarin University oldalt is, amelyen különféle online képzésekhez juthatnak hozzá az érdeklődők. Ehhez azonban már borsos áron lehet csak hozzájutni: az első évben közel 2000 dollár az előfizetési díj, a második évtől pedig 1500 dollár.

Mobilitás

Bezúzza okostelefonos VR-szemüvegét a Google

A mobilról működtethető Daydream nem igazán érdekelte a felhasználókat, a társaság innentől a kiterjesztett valóságra és az AR alapú szolgáltatásokra koncentrál.
 
Hirdetés

A gyártóipar digitális ébredése

Hogyan teremtenek új generációs ügyfélélményt a digitális platformok?

Elméletben korlátlanok a lehetőségek a virtuális és a kiterjesztett valóság előtt, de a gyakorlatban még mindig nem találta meg a helyét a két technika. A közeljövő azonban formabontó szolgáltatásokat ígér.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.