A gyártó weboldala megbénult a vásárlói roham miatt, a piaci szereplők háborognak.

A gyártók számára eddig is egyértelmű volt, hogy a fejlődő országok piacán csak belépő szintű és ennek megfelelő árú mobilokkal lehet esélyük. Ezen területek közül India lett az utóbbi évek első számú célpontja, így a vállalatok kifejezetten az indiai vásárlók igényeire szabott készülékekkel próbálkoznak. A helyi gyártók szintén keresik a lehetőségeket, akik közül a Ringing Bells lett az, amelynek nemzetközi visszhangot is sikerült keltenie.

Nem bírták a terhelést

Ehhez mindössze annyit kellett tennie, hogy elkészítsen egy 251 indiai rúpiáért kínált androidos mobilt. Az érdeklődés azonnal az egekbe szökött, hiszen ez az összeg 4 dollárt, hazai fizetőeszközre átszámítva alig 1200 forintot jelent. A gyártó oldalát böngészve nincsenek rejtet opciók, apró betűs részek, a Freedom 251 névre keresztelt okostelefon a szolgáltatóktól függetlenül megvásárolható és valóban ennyibe kerül.

A filléres eszköz képességeit áttekintve még azt sem mondhatnánk, hogy használhatatlanul gyenge komponensekből állna össze. A 4 colos kijelző, a Qualcomm 1,3 GHz-es, négymagos processzora, az 1 GB RAM, a 8 gigabájtos tárhely, a 3,2 megapixeles kamera, illetve a 3G támogatás valóban minimális erőt képvisel, de nem tűnik reménytelennek – főleg az árat ismerve.

Freedom 251: kezd kicsúszni a kezükből

A lehetőség alaposan megmozgatta az internetet, aminek az lett a következménye, hogy a Ringing Bells weboldala összeomlott a fokozott érdeklődés miatt. Jelenleg a vásárlási oldalhoz vezető linken egy elnézést kérő üzenet található, amelyben az áll, hogy a site-ra másodpercenként 600 ezer látogató érkezett, amit képtelenek voltak kiszolgálni, így lelőtték a szervert. A cég most azt ígéri, hogy 24 órán belül megoldják a fennakadást és újra éles lesz a weboldal.

Valaki magyarázza el...

Ezzel párhuzamosan több kétség is felmerült a készülékkel, illetve annak valószerűtlenül alacsony árával kapcsolatban. Sokaknak az is furcsa, hogy a termék árusításának indítására szervezett eseményen jelen volt Manohar Parrikar, India védelmi minisztere. A történtek miatt a helyi telkó cégeket tömörítő érdekvédelmi szervezet, az Indian Cellular Association levélben fordult a telekommunikációs ügyekért felelős miniszterhez, hogy választ kapjanak a kérdéseikre.

Az érdeklődés középpontjában az áll (természetesen), hogy miként kerülhet ennyibe egy láthatóan szolgáltató támogatás nélküli okostelefon. A szervezet levezetése szerint egy ilyen komponensekből összerakott készülék anyagköltsége még a legolcsóbb beszállítói láncon keresztül is minimum 40 dollár. Amennyiben számolunk a gyártási folyamatokhoz kapcsolódó adókkal, járulékokkal, logisztikai, kereskedelmi költségekkel, és még némi haszonnal is, akkor 60 dollárnyi rúpiánál nem kerülhetne kevesebbe a készülék.

Az is felettébb gyanús, hogy több, a neten megjelenő kép alapján a telefon kijelzőjén az iOS-nél használt ikonokat lehet látni, illetve az is felmerült, ez a telefon így, ebben a formában talán nem is létezik. Ha minden igaz, akkor 24 óra múlva több kérdésre is választ kaphatunk.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.