Erről mindenkinek volt-van személyes tapasztalata, véleménye. De visszaigazolják-e ezt a kutatások. Dr. Fehér Péter (BCE) egy átfogó kutatás eredményeit mutatta be a CIO Hungaryn.

Podcastsorozatunk rendkívüli kiadásából kiderül, egybeesnek-e személyes tapasztalataink a pandémia digitalizációra gyakorolt hatásáról az országos és nemzetközi trendekkel. A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) kutatói és a Bitport közös projektje ennek megmérésére tett kísérletet. Az eredményekből, melyeket a CIO Hungary 2021 konferencián dr. Fehér Péter executive degree programokért és szakirányú továbbképzésekért felelős dékán ismertetett, kiderül többek között, hogy a nemzetközi trendekkel egyező módon hatott-e a járványhelyzet a magyar szervezetek digitalizációjára, valamint arról is átfogó képet kaphatunk, hogy milyen irányba változott a cégvezetők, IT-szakemberek és más alkalmazottak viszonya a digitális vívmányokhoz.

Fehér Péter előadásában két területre koncentrált. Először is azt mutatta be, hogy az eredmények alapján milyen kihívásokkal szembesültek a vállalatok a pandémia alatt, és erre mennyire voltak felkészülve. Utána pedig azt, hogy a kialakult helyzetre milyen technológiai válaszokat adtak. Az előadás mindkét területet nemzetközi kontextusba helyezte, megmutatva, hogy hol illeszkedik a magyarországi szervezetek gyakorlata a globális trendekhez, illetve hol és miben tér el azoktól. A podcastfelvételhez a konferencián bemutatott prezentációt innen lehet letölteni PDF formátumban. Az előadó a fontosabb megállapításokat egy cikkben is összefoglalta a Bitporton, melyet egy kattintásnyira olvashat.

A kutatást, melyet A COVID világjárvány hatása a KKV-k digitális átalakulási kezdeményezéseire című, 2019-2.1.11-TÉT-2020-00172 azonosítószámú a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott projekt támogatott, Kő Andrea vezette. További közreműködők: Borbásné Szabó Ildikó, Fehér Péter, Kovács Tibor, Őri Dóra, Szabó Zoltán, Varga Krisztián és Vas Réka.

A podcastfelvétel 2021. szeptember 2-án készült Egerben, a CIO Hungaryn. Töltse le a podcasthoz az előadás prezentációját is!
 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, az Apple, valamint a Google podcastplatformján is, ahol feliratkozhat a Bitport csatornájára.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.