A részvényesek végre rábólintottak, de WD-nek súlyos hitelt is a nyakába kell vennie az akvizíció lebonyolításához.

Tavaly ősszel, alig pár héttel azután, hogy a kínai Tsinghua Holding bejelentette, hogy Unisplendour nevű leányvállalatán keresztül 3,8 milliárd dollárért bevásárolná magát a Western Digitalba, a merevlemez-gyártó bejelentette, hogy 19 milliárdot adna a SanDiskért, amely minden nehézsége ellenére a flash-piac egyik legfontosabb szereplője.

Bár a tárgyalások a múlt hónapban elakadtak, nem kis részben azért, mert a részvényesek egy része sokallta a 19 milliárdos vételárat, ráadásul az Unisplendour is elállt a korábban szinte biztosnak tekintett üzlettől, most úgy tűnik, a WD menedzsmentjének sikerült meggyőzni a kétkedőket. A WD részvényeseinek 90 százaléka, majd tegnap a SanDisk részvényeseinek 98 százaléka is megszavazta az akvizíciót. Az ár továbbra is az ősszel kimondott 19 milliárd dollár.

10 milliárd hitel is kell

Az ügylet lebonyolításához a Wester Digital komoly, mintegy 10 milliárdos hitelt vesz fel. A Real Money szerint ez három részből tevődik össze, közel 6 milliárd dollárt vesznek fel hét éves lejáratra, 3 milliárdot öt évre, valamint kiegészítésként kapnak 1 milliárd dolláros ún. rulírozó hitel, lényegében egy olyan folyamatos hitelkeretet, amely törlesztés esetén újra és újra felhasználható.

Magát a hitelt a JPMorgan biztosítja, de másodlagos partnerként bevonta az üzletbe a Bank of America-t (BAC), a Credit Suisse-t (CS) és RBC-t is.

A WD-nek nagyon nagy szüksége van egy gyors irányváltásra, mivel az flash-alapú tárolás egyre olcsóbbá válik, ami folyamatosan szorítja háttérbe a merevlemezeket. Bár az elmúlt néhány évben több olyan akvizíciót is végrehajtott a vállalat, amely ezt célozta, áttörést nem sikerült elérni. Ezek ugyanis kisebb vállalatok voltak. 2013-ban a vállalati piacra SSD-ket fejlesztő STEC-et, a cache-szoftvereket fejlesztő Velobitet és a flashmemóriás tárolókat fejlesztő Virident, 2014-ben pedig a Skyera nevű startupot vette meg, amely extrém sűrűségű flash memóriás vállalati tárolókat fejlesztett.

Bővülő termékportfólió, csökkenő költségek

A SanDisk számára is fontos, hogy új lendületet kaphasson, mivel konkurensei, különösen a Samsung nagyon megerősödtek, ráadásul egyelőre a fejlesztése sem állnak úgy, ahogy a technológia fejlődik. ( A felvásárlást ellenzők egyik kifogása épp az volt, hogy a flash-technológia ára túl gyorsan csökken, így nem ér annyit a SanDisk, amennyit a WD kínált érte.) A HP memrisztorára épített tárolója egyelőre csak ígéret, miközben az Intel–Micron együttműködésben készülő rezisztív memória, a 3D Xpoint már az idén piacra kerülhet. És bár valószínűleg nagyon drága lesz, a korábbi piacra lépéssel könnyebben talál magának piacot – és csökkenthet az ára –, mint a SanDisk még tervezőasztalon lévő memrisztoros megoldása, aminek már nem csak a felhasználók ellenállásával, hanem egy konkurenssel is meg kell majd küzdenie.

A felvásárlás szinergikus hatásától a két vállalat másfél éven belül mintegy félmilliárd dollár, 2020-ig pedig 1 milliárdos költségcsökkentést remél. Az akvizícióra a kínait kivéve minden hatóság rábólintott.

Piaci hírek

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.