A Siemensszel közösen konkurálna az Apple headsetjével a Sony
A két vállalat együtt dolgozik egy kifejezetten ipari, üzleti felhasználásra szánt összetett VR/AR rendszeren. Bár sok részlet még kérdéses, a termék a Microsoft Hololense mellett leginkább a most debütáló Vision Pro ellenfele lehet.
VR-szemüvegben az egerek is jobban beleélik magukat
Korábban nem sikerült megfelelően szimulálni a természetes környezeti jelenségeket a kísérleti állatoknak, de a jelek szerint az egerek fogékonyak a virtuális valóságra.
Nem létező szemét feltakarításával segíthetnek a kényszeres gyűjtögetőkön
Egy friss kutatásban a virtuális valóságot vetették be a mentális zavarban szenvedők támogatására, az első kísérletek alapján nem is eredménytelenül.
Beindult a fűnyíró a Meta metaverzumánál
Zuckerberg már a tavasszal újabb elbocsátási körre figyelmeztetett, ami a jelek szerint most a metaverzumos csipeket fejlesztő részleget is utolérte.
Úgy néz ki, hogy nem lesz semmi a Google AR-szemüvegéből
A hírek szerint a vállalat nem erőlteti a saját hardver piacra vitelét, és inkább megpróbál létrehozni egy licencelhető AR-es szoftverplatformot az Android mintájára.
A Meta megtalálta a kulcsot a kiskamaszokhoz. Ja, nem, az adataikhoz
De semmi gond, a családi Meta-fiók mindent megold, hogy akár a 10 éves gyerekek is élvezhessék a Quest VR-headsetek szó szoros értemében fantasztikus világát.
Új headsetet villantott a Meta
A virtuális- és kiterjesztett valóság megjelenítésére alkalmas Quest 3 természetesen minden tekintetben felülmúlja a korábbi generáció képességeit.
Azokat sem érdekli a metaverzum, akikre a legnagyobb szüksége lenne
Egy friss felmérés alapján az amerikai tizenévesek többsége bizonytalan vagy érdektelen a virtuális valósággal kapcsolatban, ami nem sok jót ígér a metaverzum belátható jövőjét illetően.
Főnöki nyomással debütál az Apple headsetje
Lapértesülések szerint a terméket fejlesztő csapat aggódik, hogy egyelőre túl kiforratlan a technológia, ám Tim Cook döntése értelmében így is piacra kerülhet a kevert valóságot megjelenítő fejfedő.
Így számolja fel totálisan a magánéletet a virtuális valóság
De egyáltalán nem azért, mert a VR egyik élharcosa, a Meta egész üzletpolitikája arra épül, hogy minél pontosabban legyen képes azonosítani felhasználói szokásait, érzéseit, vágyait...

 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.