A csodát a Nano Dimension nevű startup hozta össze: tavaly háromszorosára növelte az értékét, de még egyetlen terméket sem adott el.

Kisebb csodát hozott össze egy izraeli startup, a Nano Dimension. A 3D-s nyomtatással foglalkozó cég úgy lett sikeres a tőzsdén – tavaly közel hármoszorosára nőt az értéke –, hogy még egyetlen terméket sem adott el.

A megoldás kulcsa abban az eljárásban rejlik, amit fordított fúzióként (reverse merger) ismer az üzleti világ. (Ezt egyébként nem is mindenhol ismreik el törvényesnek.) A fordított fúzió lényege a gyors tőzsdére jutás. Egy adott magánvállalkozás pedig úgy juthat a legegyszerűbben a tőzsdére, hogy megszerzi egy már ott lévő, úgynevezett "shell" cég többségi részesedését, majd fuzionál vele. (Az ún. shell cégek általában vagy tényleges üzleti tevékenységet nem folytató vagy minimális vagyonnal rendelkező tőzsdei vállalatok.) A magánvállalat ezzel a lépéssel nemcsak sokkal gyorsabban jut a nyilvános piacra, hanem megsprórolja magának a tőzsdei bevezetés nem kevés egyszeri költségét is.

A 3D-s jövőt tették pénzzé

A Nano Dimension is ezt az unortodox módját választotta, amivel eddig 18 millió dolláros többletbefektetéshez jutott – és nem mellesleg egy csapásra tőzsdei céggé vált. Úgy tűnik, egyelőre bejött a lépés a cégnek, amely egyébként ugyanabban az irodaparkban nyitott irodát, mint az izraeli  3D-nyomtatópiac óriásának számító Stratasys. A Stratasys tavaly a tőzsdei értékének a háromnegyedét veszítette el, miközben a 44 főt foglalkoztató Nano Dimension olyan eredményesen tudta eladni a 3D-s jövőt a befektetőknek, hogy az értéke egy év alatt 261 százalékkal nőtt. Nem rossz eredmény egy olyan cégtől, amelynek se bevétele, se ügyfele – fogalmaz tudósításában a Bloomberg.

A fordított fúzióval tőzsdére ment cég, amely jelenleg 193 millió sékelt (49 millió dollár) ér, reménysugara lett azoknak az izraeli vállalkozóknak, akik kockázati tőkét keresnek. A fordított fúzió egyébként nem újkeletű dolog. A nyolcvanas években vált ismertté, de jogilag nem igazán elismertté. Mostanában jó pár kínai cég igyekezett ezzel a módszerrel élni az USA-ban, ahol az ottani értékpapírfelügyelet (SEC) egyenesen csalásnak minősítette a gyakorlatot, és meg is büntette az érintett cégeket.

Talán ezek miatt a következmények miatt is ritkák az ilyen tranzakciók. Izraelben 2014 óta összesen tizenegy ilyen ügylet zajlott a Tel Aviv Stock Exchange-en. Technológiai részvényekből nem túl sokat vezetnek be ott mostanában. Az utóbbi két évben mindössze 26 izraeli IT-cég jelent meg a tőzsdén. Mindeközben bőséges a kínálat a kockázati tőkepiacon, 2014 óta több mint 1100 izraeli technológiai vállalat jutott ilyen módon mintegy 6,6 milliárd dollár összértékű pénzügyi forráshoz. Igaz, akiknek ez nem sikerült, folyamatosan panaszkodnak a tőkehiányra.

Megtalálták a megfelelő támogatót

Így járt korábban a Nano Dimension is, amelynek vezérigazgatója két hónap alatt 20 tárgyalást is lebonyolított magánbefektetőkkel – sikertelenül. Akkor fordult Itschak Shremhez, a 68 éves befektetőhöz, akinek a neve Izraelben főleg az általa jegyzett nyugdíjalap miatt ismerős. Shrem a Nano Dimension elnöke lett, és a következő hat hónap során maga irányította a startup fordított fúzióját.  A cég 2014 augusztusában zárhatta le a tőzsdei folyamatot, és indulásként mindjárt másfél millió dollárhoz jutott, ami elegendő volt ahhoz, hogy megalkossa saját 3D nyomtatójának a prototípusát.

Shrem azóta más izraeli startupot is tőzsdére segített ilyen módszerrel. Tavaly júliusban az Emerald Medical Applications-t segítette hozzá az amerikai U.S. 4sight-tal való fúzióhoz. Az izraeli cég egy olyan eszközt fejlesztett ki, amely a bőrről készült felvételek alapján mutatja ki a rák esetleges jeleit, az amerikai cég pedig magát a vezeték nélküli autók szoftverét fejlesztő, a tel-avivi tőzsdén jegyzett Mobileye versenytársaként aposztrofálja magát, amely a múlt hónapban maga is reverse mergerrel jutott a tőzsdére nem titkoltan azzal a tényleges céllal, hogy a Nasdaqon is megjelenjen.  

A befektetőknek ez nem sok hasznot hoz

Miközben a Nano Dimension sikere követésre buzdíthat, a befektetőknek nem árt vigyázni – figyelmeztet a jeruzsálemi egyetem egyik professzora. Shai Harel arra a kutatásra hivatkozik, amelyet a Tel Aviv Stock Exchange készített a fordított fúzióval tőzsdére jutott cégekről. Az elemzés szerint az ilyen cégek nem hoztak jelentős hasznot a befektetőiknek. Shrem vitatja ezt a megállapítást, szerinte a Nano Dimension és a 3D-s nyomtatás vonzó a gyors profitra vágyó amerikai befektetők körében éppúgy, mint a technológiai piacra visszavágyó izraeliek körében.

Akkor miért van az, hogy a nagy rivális Stratasys részvényei mégis zuhannak? Elemzők szerint utóbbi cég befektetői egyelőre kételkednek, hogy a 3D-s nyomtatók előbb-utóbb minden háztartásban ott lesznek majd, és hogy a technológia valóban rövid időn belül forradalmasítani tudja a gyártást.

A Nano Dimension vezérigazgatója szerint cége viszont, amely nanorészecskékből kinyert nagy vezetőképességű nyomtatott áramköröket fejleszt, megtalálta a megfelelő piaci rést, ami meggyőzheti a befektetőket. A vállalat potenciális vevőkörét az elektronikai és hadiipari cégekben véli megtalálni. Az izraeli stratup is megcélozta a Nasdaqon való megjelenést, már ha a SEC is rábólint. Addig talán első saját 3D-s nyomtatója is gazdára talál.

Piaci hírek

Japán lesz az OpenAI ázsiai főhadiszállása

Az amerikai és japán kormányközi megállapodásokat követően a ChatGPT fejlesztője is irodát nyit Tokióban.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.