Elküldenek mintegy nyolcszáz embert, és lecserélik a pénzügyi igazgatót is.

Bár a VMware növekedett, sőt az elemzői várakozásokat is felülmúlta a teljesítménye, folyamatosan küzd a piac átalakulása miatt. Tavaly augusztus elején még 91 dollár fölött kereskedtek a vállalat részvényeivel, majd októbertől, a Dell-EMC gigafelvásárlás hatására nagyon megzuhant az árfolyam. Az október elején még 82 dolláron álló papírok a hónap végére 55 dollár közelébe estek, és azóta is tart a lejtmenet, jelenleg már 50 dollár alatt kereskednek a papírokkal.

Pedig növekedtek a bevételek

A VMware közben szépen – ha nem is látványos – növekedett. Nem csak éves összevetésben, hanem gyakorlatilag negyedévről negyedévre sikerült növelnie a bevételeit az elmúlt évben. A tavalyi utolsó negyedévet 1,87 milliárd dolláros bevétellel zárta, ami 9,7 százalékos bővülést jelent az előző év hasonló időszakához képest. Persze a VMware is szenved az erős dollártól, az árfolyamhatás kiszűrésével ugyanis 12 százalék körüli bevételnövekedéssel számolhatott.

A bevételek legnagyobb tétele a szoftvertámogatásból jött (900 millió dollár, 12,1 százalékos növekedés éves összevetésben) és az új licencek értékesítése (825 millió dollár, 6,2 százalékos növekedés) volt, a szolgáltatásokból származó bevételek ezekhez képest elenyészőek (142 millió, 161 százalékos növekedés).

Bár a VMware vezérigazgatója, Pat Gelsinger elismerte, hogy a múlt év igencsak nehéz volt a befektetőiknek, de igyekezett is megnyugtatni a kedélyeket. Szerinte a Dell révén olyan ügyfélbázishoz jutottak, amelynek hamarosan láthatóvá válnak a pozitívumai.

Elemzők szerint a céget elsősorban a nagy cloudszolgáltatók, az Amazon és a Microsoft előretörése hozta nehéz helyzetbe, mert erős konkurenciát teremtettek a saját adatközpontoknak, ahol a VMware termékeit elsősorban használják.

Nem fekszik nekik a felhő?

A VMware a pénzügyi jelentés kiadásával egy időben azt is bejelentette, hogy megválik mintegy 800 dolgozójától. Ez 4 százalékos leépítés – az vállalat a tavalyi évet mintegy 19 ezer alkalmazottal zárta –, de az épp a felhős üzletágát, vCloud Air részleget érinti. Úgy tűnik, igaza van azoknak, akik szerint a vállalat egyelőre leszakadóban van a felhőpiaci versenyben.

VMware, 2014-2015
Create your own infographics

A tervezett elbocsátások ennek hallgatólagosan beismeréseként is értelmezhetők. Erre egyébként Gelsinger is utalt egy félmondatával, amikor azt mondta, hogy idén a szolgáltatásszegmensben szűkebb fókuszban gondolkodnak.

Az EMC, amely idén 850 millió dolláros takarékossági csomagot akar végrehajtani, ugyan felhőszolgáltatót is vásárolt tavaly 1,2 milliárd dollárért, de az infrastruktúra-szolgáltatást is nyújtó Virtustream egyelőre több gondot okozott, mint amennyi hasznot hozott. Tavaly ősszel – az Dell-EMC ügylet nyilvánosságra hozása környékén komoly átszervezési terveket is bejelentettek.

A terv az volt, hogy a Virtustreamet az EMC és a VMware közös vegyesvállalatává alakítják, melyet a két vállalat felesben tulajdonol, de a pénzügyi eredményeit a VMware-nél számolnák el. Csakhogy a Virtustream, főleg a globális terjeszkedés miatt az idei évét mintegy 300 millió dollár üzemi veszteséggel tervezte. Végül a két vállalat tavaly december közepén bejelentette, hogy elállnak a tervtől. (A részvényesek ugyanis belengették azt is, hogy megtorpedózzák a Dell felvásárlási ajánlatát.)

Az átalakítási terv mögött az az elképzelés állt, hogy a VMware vCloud Air, az EMC Cloud Managed Service és Storage Management szolgáltatásait, valamint a Virtustream IaaS-át egyesítve kínálnának vállalati ügyfeleknek hibrid szolgáltatást.

A vállaltnál még egy jelentősebb változás lesz. Távozik a pénzügyi igazgató, Jonathan Chadwick, aki alelnökként 2012-től töltötte be a pozíciót. Helyét Zane Rowe, az EMC pénzügyi igazgatója veszi át.

Cloud & big data

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.