Az Apple évente kétszer megrendezett eseményei óriási figyelmet követelnek maguknak, és nem lesz ez másképp a következő kapcsán sem. A termékekkel, esetleg szolgáltatásokkal kapcsolatos bejelentések mellé ebben az évben azonban valami mást is várhatunk, ami miatt valószínűleg a cég utóbbi idők legmeghatározóbb rendezvénye előtt állunk.
Behurkolnak mindenkit
De elsőként jöjjön az, amit most már biztosan tudunk: az Apple idei tavaszi bemutatója március 21-én lesz, amit a kiküldött hivatalos meghívókból tudunk. Az ezen szereplő mondat minden évben megmozgatja az összeesküvés elméletre fogékonyakat, bár ezúttal a „Let us loop you in” mondat kicsit nehezebben értelmezhetőnek tűnik – persze erre is vannak megoldások.

Az egyik szerint mindez csak arra utal, hogy a rendezvényt ezúttal az Apple cupertinoi főhadiszállásán rendezik meg, aminek a címe One Infinite Loop. A másik, merészebb megoldás azt mondja, hogy a „loop” (hurok) szó esetleg azt vetítheti előre, hogy a bemutatás előtt álló új iPhone ismét olyan kialakítást kap, amivel rá lehet hurkolni egy tartó szíjat (ahogy az egy korábbi iPod Touch modell esetében lehetséges volt).
A nemzetközi sajtó és az Apple-re szakosodott lapok már kész tényként kezelik, hogy a március 21-i rendezvény két központi témája egy régi-új iPhone és egy hasonlóan kategorizálható iPad lesz. Előbbi iPhone SE néven várható, amiről már mi is többször írtunk és a termék célja az, hogy a 4 colos kijelzőhöz ragaszkodó felhasználók igényeit kielégítse. Az új iPad nagy eséllyel a Pro verzió (lásd nyitókép) kisebbi kiadása lehet, ami 9,7 colos méretben hozhatja el a Pencil támogatást.
Személyes üzenet Cooktól
A bemutató ebben az évben azért is lehet különleges, mert pontosan egy nappal előzi meg az Apple bírósági tárgyalását. Mint ismeretes, az FBI arra szólította fel a vállalatot, hogy oldja fel a titkosítását egy terrorcselekményben használt iPhone-on, amit Tim Cook és csapata határozottan elutasított.
Az ügy azóta széles körű vitát váltott ki, az első bírósági meghallgatásra pedig március 22-én, egy nappal a rendezvény után kerül sor. Sokak szerint az időpont kiválasztása abszolút tudatos volt, és Cook várhatóan nem mulasztja majd el szóba hozni az esetet, illetve újra kifejteni az Apple álláspontját.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?