Már el is készült az első, korai prototípus. A lehetőségek szinte korlátlanok egy új eljárásnak köszönhetően.

A brit chipfejlesztő vállalat amerikai kutatókkal karöltve fejleszt emberi agyba ültethető implantátumot. Elsődleges cél a mozgásszervi bénultságban szenvedő, szélütésen átesett vagy Alzheimer kórral küzdő alanyok életszínvonalának javítása. Az új lapkák a koponyán belülre kerülnének a tervek szerint, szenzoros visszacsatolást biztosítva és a mindennapi feladatokat segítve ezáltal.

Csatlakozás a digitális világ és a testszövetek között

Az első, korai prototípus eszközök már létre is jöttek, de a végleges, kereskedelmi forgalomban kapható termékre még várni kell. Jelenleg az ARM processzorai azokba az implantátumokba kerülnek, amiket a Washingtoni Egyetem szenzomotoros kutatással foglalkozó központja (Center for Sensorimotor Neural Engineeering, CSNE) fejleszt.

A legnagyobb kihívás a működéshez szükséges energia biztosítása és az eszköz által generált hő, nyilatkozta a BBC-nek az ARM egészségügyi technológiákért felelős igazgatója. Peter Ferguson elárulta, hogy a CSNE ultrakicsi és nagyon alacsony energiaigényű chipeket kért tőlük a feladat megoldásához. Az első, bénulás utáni mozgáskészség helyreállítására vonatkozó korai kíséretek ígéretes eredményekkel zárultak.

Az MIT Technology Review szerint a kutatás végső soron elhozhatja az agyban kialakuló bonyolult jelek értelmezésének lehetőségét. Digitalizálásukkal elektronikusan feldolgozhatóvá válnak, ennek következtében pedig kvázi kívülről, számítógépes rendszerekkel lesznek irányíthatók a test izmai.

Szuperemberek kora

Nem az ARM az egyetlen, ami a kiborgok jövőjén dolgozik. Elon Musk a Tesla és a SpaceX alapítása után ismét új dologba fogott. A Neuralink nevű társaság talán a dél-afrikai származású amerikai üzletember eddigi legambiciózusabb projektjét gondozza: olyan technológiát fejleszt, amely a megszokottnál jóval hatékonyabb, közvetlen "szélessávú" kapcsolatot tenne lehetővé az emberi agy és a számítógépek, praktikusan a mesterségesintelligencia-programok között.
 


A kutatótársadalom egy része meg van győződve arról, hogy az emberiség elavulttá válik, ha nem él a kiborggá válás eszközeivel, lehetőségével. A kiborgok, mint entitások, már most elismertek a brit törvények szerint, miután Neil Harbrisson művész koponyaimplantátumot kapott színvaksága kezelése céljából. A kérdés tehát nem az, hogy lesznek-e szuperemberek, hanem az, hogy mikor bukkan fel az első néhány közülük.

Az elmélet ugyanis hiába tűnik egyszerűnek, a kihívás óriási. Az agyi jelek feldolgozásához hatalmas számítási teljesítmény kell, egy koponyába beleférő, átlagos mai system-on-a-chip (SoC) tudása pedig bőven elmarad a szükségestől. Arról nem is beszélve, hogy a fogyasztás csökkentése tekintetében is bőven van még mit tenni. És ott van még a biztonság kérdése is: a testbe ültethető elektronikus eszközök kívülről, vezetékek nélkül történő meghackelése elég régóta aggasztja a téma iránt érdeklődőket.

Cloud & big data

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.