2015-ben sem változott sokat a kép a világ okostelefon piacán.

Alapvetően nem változtak az okostelefon piac erőviszonyai: a Samsung magabiztosan őrzi vezető helyét, az Apple belassult, a legnagyobb növekedést pedig a Huawei érte el. Az IDC közzétette a 2015 negyedik negyedévére vonatkozó, az okostelefonok piacát bemutató számait, amelyekből ezzel együtt azt is megtudhatjuk, hogy éves szinten miként teljesítettek a gyártók.

A Samsung egyelőre elérhetetlen

Az év utolsó szakasza nagy felfutást, és összesen 399,5 millió leszállított készüléket hozott, ami jól látható növekedés 2014 negyedik negyedévének 377,8 milliójához képest. A teljes tavalyi évet tekintve a gyártók összesen 1,43 milliárd smartphone-t szállítottak le, így 2014-hez képest 10 százalékkal tudta önmagát meghaladni a piac.

Mobilgyártók teljesítménye; 2015 Q4
Create your own infographics

A Samsung minden értelemben őrzi az első helyet. A 2015 Q4-ben 85,6 millió készülék írható fel a neve mellé, ami 14 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A koreaiak az év során 324,8 millió mobilt termeltek, ami ebben a vetületben már sokkal visszafogottabb, mindössze 2,1 százalékos növekedés 2014-hez képest.

Nagyot ment a Huawei

A második helyen található Apple éppen ellentétes eredményeket hozott. A negyedik negyedév 74,8 millió iPhone-ja csak 0,4 százalékos növekedés 2014 Q4-gyel összevetve, az éves 231,5 milliós eredmény azonban több mint 20 százalékos ugrást jelent a 2014-es adatokhoz képest. Az IDC elemzői szerint ez a 20 százalékos plusz elsősorban az amerikai, illetve a kínai piacokon elért jó szereplésnek köszönhető.

Okostelefon-piaci eladások 2015 (IDC, millió db)
Create bar charts

A lista további részében a harmadik helyre befutó Huawei teljesítménye kimagasló. A kínai vállalat mind 2015 negyedik negyedévében (32,4 millió), mind éves viszonylatban (106,6 millió) túlszárnyalta az előző éveket: az első esetben 37, a másodikban 44,3 százalékkal. A Lenovo és a Xiaomi nagy küzdelmet vív az negyedik és ötödik helyért, amiben ezúttal a Lenovo nyert. Mindkét gyártó hasonló mutatókkal bír, bár a Xiaomi 2015 év végére nem tudta hozni az ígért 100 milliós darabszámot.

Mobilitás

Exkluzív hazai kutatás: CIO-szerep újraírva

Milyen volt, milyen ma és milyen lesz egy jó informatikai vezető? Erre kereste a választ a Budapesti Corvinus Egyetem CITO kutatócsoportja és a Bitport együttműködésében készült kutatás. Dr. Fehér Péter egyetemi docens, kutatásvezető írása.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.