A Bloomberg értesülései szerint akár heteken belül felvásárolhatja a Symantecet. A vételár állítólag 15 milliárd dollár.

Előrehaladott tárgyalásokat folytat a Broadcom a Symatec felvásárlásáról – értesült a Bloomberg. A bennfentes forrásokból származó információt azonban egyik vállalat sem kommentálta. A Security Week szerint az ügylet értéke 15 milliárd dollár lehet.

A hír hatására a Symantec részvényei meredeken emelkedtek, egy nap alatt 16 százalékkal, így a vállalat jelenlegi értéke közel 14 milliárd dollár. A Bloomberg Intelligence elemzője azt valószínűsíti, hogy ha létrejön a felvásárlási megállapodás, a Broadcom vezérigazgatója, Hock Tan megpróbálja keményen lefaragni a Symantec költségeit a bevételi szint megtartása mellett.

Sajátos felvásárlási stratégia

A Broadcomnak láthatólag vannak forrásai a felvásárlásokra. Éveken át tárgyalt például a Qualcomm felvásárlásáról, amiért végén már nem sajnált volna akár 120 milliárd dollárt sem, ám a tárgyalásokat végül Donald Trump amerikai elnök zárta le tavaly márciusban nemzetbiztonsági kockázatnak minősítve az ügyletet. (Egy hónappal később az eredetileg szingapúri cég át is tette a székhelyét San Joséba, hogy amerikai cégként mentesüljön az ilyen vizsgálatok alól.)

Miután a Qualcomm-akvizíció meghiúsult, a Broadcom érdeklődése más irányba fordult, és tavaly nyáron nagy meglepetésre felvásárolta közel 19 milliárd dollárért a CA Technologies szoftvercéget. A befektetőket leginkább az zavarta, hogy nem láttak érdemi szinergiákat a két vállalat között. Emiatt a legtöbben stratégiai jellegű, a vállalat tőkeelhelyezését érintő lépésként értékelték a CA megszerzését.

Hock Tan azzal magyarázta a felvásárlást, hogy olyan cégeket vesz meg, melyek a piacvezető technológiájuk révén fenntartható piaci pozícióval rendelkeznek. A Broadcom megtartja önállóságukat, de fektet beléjük, hogy ezt a vezető szerepet képesek legyenek megtartani. A CA esetében bejött a Broadcom-vezér számítása, mert a felvásárlás óta nagyon sikeres a vállalat. Emiatt egyes elemzők szerint jó reményeket táplálhatnak a Symantec befektetői is. A Broadcom rélszvényeseiben viszont lehet némi fenntartás az ügylettel szemben, mivel a hír hatására pár százalékkal csökkent a részvények árfolyama.

A Symantecnek nem tenne rosszat

A Symantec jelenleg is a világ legnagyobb kiberbiztonsági szoftvergyártójának számít, több mint 350 ezer szervezet használja a termékeit, a felhasználóinak száma meghaladja az 50 milliót. Ugyanakkor nehézségeket okoz a vállalatnak, hogy csökken a felhasználók érdeklődése a vírusvédelmi szoftverek iránt.

De más problémák is adódtak. Tavaly volt egy komoly nemzetközi vizsgálat a cégnél, ami miatt az éves jelentését sem tudta időben közzétenni. A hír hatására rövid idő alatt több mint 20 százalékot estek a cég papírjai. Idén tavasszal pedig magánéleti okokra hivatkozva váratlanul távozott a vezérigazgató, Greg Clark, akinek a regnálása alatt a vállalat ismét növekedési pályára állt. Ettől is megijedtek a befektetők, egy nap alatt 15 százalékot estek a papírok.

A Broadcom terveire az Intel hasonló kísérlete vet némi árnyékot. A csipgyártó 2010-ben vette meg a McAfee-t, de hosszas próbálkozás után sem sikerült szervesen integrálnia a biztonsági céget, így végül eladta 2016 végén eladta a cég többségi tulajdonrészét a TPG Capital és a Thoma Bravo konzorciumának.

Piaci hírek

Elkezdett tetőzni a közösségi médiára fordított figyelem

Egy átfogó nemzetközi kutatás arra jutott, hogy sok régióban megállt, sőt néhol csökkent is az átlagos idő, amennyit az emberek naponta a közösségi média bugyraiban töltenek.
 
Mostanáig szinte mindig bízhattunk érzékszerveinkben. A deepfake jelenség miatt azonban olyan pillanathoz érkeztünk a történelemben, ami után többé nem lehet biztosak a látottak, hallottak valódiságában. Teljesen a gépekre leszünk utalva?

a melléklet támogatója az ITBN

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2019 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.