Tavaly kereken 1640 poszt, cikk – kinek hogyan tetszik – jelent meg a Bitport.hu oldalon, ami novemberben új fazont, ún. reszponzív dizájnt is kapott, hogy jobban segítse olvasóinkat, akik egyre gyakrabban valamilyen mobil eszközről olvassák oldalunkat.
Az első cikk, amely élesedett, és épp január 1-jén, valami véletlen folytán egy PR-cikk volt, amely az Acer egy szupernek mondott okostelefonját dicsérte. Az első szerkesztőségi anyag pedig viszont a magyar infokommunikációs cégek éves tőzsdei teljesítményét foglalta össze. Az év utolsó cikke pedig arról számolt be, hogy egyesek már annyira félnek a mesterséges intelligencia elszabadulásától, hogy konferenciát szerveznek a tragésia megakadályozását elősegítendő.
Ezt olvasták a legtöbben
Novemberben írtuk meg, hogy a Telenor az összes előfizetői csomag esetében eltörölte a sávszélesség korlátozást. Erre a cikkre több mint 48 ezren voltak kíváncsiak, a magyar mobil-előfizetések számához képest persze aprócska szám, de mi azért büszkék vagyunk rá. Különösen azért, mert a cikk körül aztán kialakult némi polémia is a sávszélesség korlátozásának értelmezéséről (lásd a cikk update-jét).
Álatlánosságban is elmondható, hogy a telekommunikációs szolgáltatásokkal kapcsolatos hírek – akár technikai, akár fejlesztési, akár előfizetői témák – az átlagnál nagyobb érdeklődést generáltak. Ebben fej-fej mellett végeztek a biztonsági témájú anyagokkal. Ez utóbbiaknál a komolyabb incidensek, biztonsági frissítések, a személyes és vállalati adatok biztonságának kérdései egyaránt érdekelték önöket.
Ezekről idén is sok szó esik majd…
Bár nyilván hosszasan lehetne sorolni a témákat, az alábbiakban kettőt emelünk ki.
Bitcoin pró és kontra. Az elmúlt két év során sorra mutattuk be azokat a lépéseket, melyek a virtuális valuta lassú bevonulását (ha nem is diadalútját) jelzik a mainstream gazdaságba. Az Európai Bíróság idén fontos adózási kérdésben is döntést hozott, amely az európai piac egységesítését is segítheti ebből a szempontból. A döntést a bitcoin hívei fontos győzelemnek értékelték a kriptopénz szlesebb körű elfogadásához.
Az EB döntése után azonban némileg változott a helyzet: az ISIS november közepén Párizsban végrehajtott terrortámadása után néhány nappal az Unió bel- és pénzügyminiszterei már egy olyan javaslatról tárgyaltak, amelynek célja a szabályozatlan és ellenőrizetlen pénzügyi tranzakciók visszaszorítása. Ebben kiemelt helyen szerepelne a bitcoin, amelyet állítólag a terroristák is előszeretettel használnak lekövethetetlensége miatt.
A kriptovaluta jövőbeni sorsától függetlenül az azonban egyre biztosabb, hogy a mögötte álló technológia, a blockchain nagy karriert futhat be a pénzügyi világban, de azon túl is. A Nasdaq a tőzsdei kereskedésben kísérletezik vele, de a bankok is kénytelenek barátkozni a lehetőségeivel. A 21 Inc. egyenesen ebben látja az internet következő korszakának kulcsát. Az amerikai stratup egyébként a leginnovatívabb és legígéretesebb bitcoinos startup is egyben.
Big data és a mesteréseg intelligencia (hogy mégis három legyen a kettőből). A kulcsszó az "adatvezérelt". Ma ez az egyik legnépszerűbb szó, ha valaki valami divatosat, innovatívat szeretne mondani. Adatvezérelt vállalatokról beszélünk a digitális transzformáció kapcsán, adatvezérelt döntéshozatali folyamatokról a vállaltirányításnál, adatvezérelt biztonságról és így tovább.
Ma már a felhő nem divat, legfeljebb a Cisco új, már az Internet of Things gondolatvilágához közelítő fog computingja hozott újat a korábbiakhoz képest. A big data, valamint az azzal párhuzamosan futó AI-kutatások természetese folyományai az adatrobbanásnak. A machine learningnek, a képfelismerő rendszereknek, a természetes nyelvekkel dolgozó rendszereknek a hátterében mind ott áll az a probléma, hogy a különféle, elsősorban nem strukturált formában gyűlő adatok mennyisége exponenciális tempóban nő. Ezért aztán a nagy felhőszolgáltatók, például az Amazon számára is kézenfekvő volt, hogy elinduljanak az analitika irányába.
A legtovább azonban valószínűleg az IBM jutott a Watson révén, de minden elképzelhető területre beszivárog a mesterséges intelligencia valamilyen területe. Az Apple és a Qualcom pedig azon ügyeskedik, hogy a mobilokba beletegye a mesterséges intelligenciát.
Ez az a terület, amely – bár az egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy milyen módon – valószínűleg nagy hatással lesz mindennapi életünkre. Ezért aztán egyre többen vélik úgy, hogy jobb felkészülni a lehetséges veszélyekre.
Ismét durranhat a dot com lufi?
Ha már startup. Miközben boldog-boldogtalan a startupok gyarapodásának örült, egyre több befektetési szakember figyelmeztet arra, hogy megismétlődhetnek az ezredforduló eseményei: azaz újabb dot com lufit vizionálnak.
A The Wall Street Journal februárban készített egy – azóta is folyamatosan frissülő – összefoglalást a legértékesebb, azaz az 1 milliárd dollár piaci értéket meghaladó startupokról. Akkor 73 céget találtak a lap munkatársai világszerte. A decemberi adatok szerint a listán szereplő cégek száma közel duplájára, 144-re nőtt.
A befektetői légkör azonban az év folyamán megváltozott. Míg januárban arról írhattunk, hogy a befektetők számolatlanul döntik a pénzt a pénztermelésnek a jövőbeni lehetőségeit csak épp felvillantó vállalatokba, az év végére visszafogottabbá vált a befektetői kedv. Több jel is arra utal, hogy a kockázati tőkések óvatosabbá váltak. A társaságok is módosítottak a stratégián, már nem csak a mindenáron való gyors növekedést preferálják, hanem fontossá vált az is, hogy minél hamarabb forduljon termőre a befektetett tőke.
Egy felmérés szerint azt az irányváltást a startupperek is érzik: arra számítanak, hogy a jövőben nehezebb lesz befektetőt találni világmegváltó ötleteikhez.
IKT-küzdelmek idehaza
Miközben az IVSZ egyre több fronton és szövetségessel próbál küzdeni az IKT iparág érdekeinek az érvényesítéséért, a 2010 nyarán még nagy elánnal meghirdetett infokommunikációs stratégia szép lassan az unalomba fulladt. Míg az előző kormányzati ciklusban önálló államtitkárság irányította a területet, a második Orbán-kormány alatt ennek a területnek a koordinációja is a Lázár János irányította Miniszterelnökség alá került. Tavaly szeptemberben azonban a területet irányító Bódi Gábor lemondott, és távozásával a területért felelős helyettes államtitkárság is megszűnt.
Ön szerint mi volt a legizgalmasabb tavaly? Írja meg nekünk is.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?