Véget ért a megapixel-háború. A Microsoft mesterséges intelligenciával okosított fotós appját először riválisa terepén, iPhone-on próbálja ki. Ha sikeres lesz, jön Androidra is.

Nem túl fantáziadúsan Pix névre keresztelték a redmondiak új mobilalkalmazását, mely számos fejlett technikát alkalmaz a jobb fényképek készítésének érdekében. Többek között mesterséges intelligencia, számítógépes utófeldolgozás és képstabilizálás áll a fotózók rendelkezésére. Ellentétben a Photoshoppal, ezeket nem sok száz opción keresztül lehet szabályozni, hanem gyakorlatilag önműködően, bolondbiztosan segítik a jobb képminőség elérését.

Álló- és mozgókép

Az App Store-ban tegnap megjelent mobilalkalmazás tulajdonképpen nem is egy, hanem rögtön – fél másodperc alatt - tíz képet készít, amikor az okostelefon tulajdonosa rábök a képrögzítésre. Ezek közül a legjobban sikerültet – ha jelentősen megváltozott a készítés ideje alatt a kép témája, akkor a legjobb kettőt - kínálja fel megtartásra.

Videós integrációjának köszönhetően mozgóképes digitális anyagot is lehet vele rögzíteni. Sőt, a kettő kombinálására is képes, az angol terminológiában cinemagraph – mozgó fotó - néven említett produktum állítható vele elő. Ekkor az eredmény egy része álló, más része mozgókép lesz.

„Az Apple-nek nagyon erős márkaneve van a mobilfotózásban” – nyilatkozta Josh Weisberg, a Microsoft kutatórészlegének számítógépes fotográfiáért felelős csoportjának programvezetője. Weisberg azonban úgy vélte, hogy a Microsoft képes lehet még jobb fotókat készíteni az iPhone-on – és hamarosan Androidon is.

Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető (forrás: Microsoft)

Trükkök

Mindazonáltal a fejlett technikák alkalmazásának ára van. A képfeldolgozás nagyjából két másodpercet igényel; a legtöbb okostelefon-tulajdonos pedig nem szeret ennyit várni egy fotó elkészültére. Pedig idő kell az olyan feladatokhoz, mint a képen levő arcok felismerése és fényerősségük beállítása, az elkészített tíz képből a csukott szemű, elmosódott arcú, nem mosolygó alanyokat tartalmazók törlése.

Tulajdonképpen összességében nem is tíz kép készül, hanem folyamatos a rögzítés - csak mindig az utolsó tízet tartja meg feldolgozásra a szoftver. Tesztek szerint ugyanis az emberek hajlamosak lekésni a fontos pillanatot, ezért a fényképezést indító gomb megérintése előtt már aktív a kamera. Így az érintés pillanata előtti hét és az azutáni három fotóval foglalkozik a Pix. És, noha a Microsoft algoritmusai a képek többségét figyelmen kívül hagyja, arra azért felhasználja őket, hogy csökkentse a képzajt vagy a nem kívánt színes foltokat.

Kifulladt a megapixelháború

A hétköznapi felhasználónak már nem mondanak sokat a felbontást jelző megapixel-számok – nem is válik jobbá csupán attól egy fénykép, hogy 8 helyett 13 megapixeles felbontással készül el. Mivel az optika, a lencse tekintetében sincsen túl sok mozgástér egy okostelefon esetében – noha azért a Nokia anno a Carl Zeiss együttműködésével bebizonyította, hogy van hely a minőség javításának -, ezért a piac a követező logikus irányba mozdul el: algoritmizált módon igyekszik javítani a fényképeken.

Nem csak a Microsoft lépett ebbe az irányba; az Apple új okostelefonjai például magával ragadó látványt kínáló videodarabkákat készítenek a Live Photos révén. A Google Motion Stills technikája elsősorban a videók stabilizálására ment rá és a már fent említett mozgó fotók révén készít végtelenített animációkat. Az új Polaroid Swing app pedig egy másodperces pillanatokat képes elkapni.

A sok, háttérben meghúzódó technikai jellemző kiemelése helyett tehát a fotózási élmény kerül – végre – előtérbe. Néha túlságosan is...

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.