Egy kis program segítségével azonnal letöltheti és telepítheti az új Windows-t.

Véget ért a várakozás, elérkezett július 29., a Windows 10 frissítésének kezdő napja. Olvasóink közül valószínűleg többen felfedezték már, hogy a jelenlegi Windows-uk tálcáján megjelent egy gomb, ami az új rendszer beszerzésének lehetőségeit taglalja, amit azt is jelenti egyben, hogy a gépük kompatibilis a Win10-zel.

Máris beleugorhat

Mivel itt a felhasználó megadta az e-mail címét, nincs más dolga, mint várni, hogy megkapja a zöld jelzést a frissítés megkezdésére. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyi ideig tart a Windows 10 széles körben való terjesztése, éppen ezért lehet érdekes és hasznos az a kis eszköz, amivel a folyamatok felgyorsíthatók.

Az eddigi tempó alapján egy hosszú folyamatra érdemes számítani

A Microsoft közzétett egy segédprogramot, aminek letöltése után azonnal telepíthetővé válik a Windows 10. Az alkalmazás letöltése és elindítása után két lehetőség áll a felhasználó előtt. Vagy letölti és frissíti a Windows-t, vagy létrehoz egy telepítő USB-t, vagy DVD-t, aminek a segítéségével később frissít, vagy azt egy másik gépnél használja fel. Az ISO képfájl kiírása teljesen automatikusan történik és egy legalább 4 GB-os adathordozóra van hozzá szükség.

Egy évig ingyen, de nem mindenkinek

Emlékeztetőül: a Windows 10 azoknak jár ingyenes frissítés formájában, akik jelenleg egy kompatibilis (legalább 1 GHz-es processzor, 1/2 GB RAM, 32/64 bit, DirectX 9 vagy újabb, minimum 800 × 600-as kijelző), Windows 7/8/8.1-es, jogtiszta rendszerrel bíró géppel rendelkeznek.

A frissítés mától egy évig érhető el ingyen, arról a MS még nem nyilatkozott, hogy mi fog történni ez után. Van lehetőség új licenc vásárlására is, aminek az ára 119 dollártól fog indulni. A verziókról egy korábbi cikkünkben olvashat, itt pedig álljon egy ábra, miből kiderül, hogy az egyes verziók pontosan milyen Windows 10 kiadásokra frissülnek.

 

Piaci hírek

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.