A Boston Dynamics új kreatúrája a háztartási munkákban is segít, ha szeretnénk.

A Google 2013-ban úgy döntött, hogy próbát tesz a robotokkal, aminek következtében felvásárolták a Boston Dynamics (BD) nevű vállalatot. A cégre egyébként is jellemző felfedező indíttatást erősen támogatta Andy Rubin, akiről köztudott volt, hogy nagy szerelmese a robot technológiáknak, de a lépés egyébként is passzolt a Google új utakat kereső attitűdjéhez. A főleg katonai megrendelésekre dolgozó csapat időnként vérfagyasztó modellekkel jelentkezik, de a SpotMini személyében végre megismerhettünk egy szerethető „lényt” is.

Néha elesik, de könnyen felkel

A BD kutatási szakaszainak fontos részét teszi ki, hogy a robotok egyre mozgékonyabbak, halkabbak és sokoldalúbbak legyenek. A SpotMini a korábban Spot néven futó modell új verziója minden szempontból megfelel a kívánalmaknak, aminek az egyik jele, hogy a korábbiakhoz képest nem hidraulikát, hanem elektro motorokat használ. Ez jelentősen csökkenti a mozgás közben keltett zajt, illetve a robot sokkal hosszabb ideig (90perc) működhet egy feltöltéssel.

A SpotMini abban is különleges, hogy ezt mutatták be elsőként olyan robotként, ami az embert mindennapjai során is képes kiszolgálni. Ennek egyik eszköze a robot hátán elhelyezett plusz kar, amit persze értelmezhetünk egy hosszú nyakként, aminek a végén egy állkapoccsal rendelkező fej található. Ez az ötödik végtag a beépített giroszkóp miatt a test többi részétől függetlenül (stabilan) mozog, így nem gond a számára átadni egy pohár vizet, persze ugyanígy stabilan tart egy robbanásveszélyes anyagot is, ha arra van szükség.

A robot mindössze 25 kg-ot nyom (a karral együtt 30-cat), a testében több szenzort helyeztek el a külvilág érzékelésére, aminek következtében olyan finommozgásokra is képes, mint egy pohár, vagy üdítős üveg megfogása, majd a megfelelő helyen való elengedése. A plusz karnak a tárgyak mozgatásán kívül az egyensúlyozásban, illetve a felállásban is fontos szerep jut, ahogy az jól megfigyelhető a mellékelt videó „banánhéj” részében.

Fejlődnek, mégis túladnának rajta

A Boston Dynamics szerkezetei egyre többet tudnak, egyre komplexebb feladatok elvégzésére alkalmasak, a hírek mégis arról szólnak, hogy a Google-Alphabet cégcsoport az eladásán gondolkodik. Andy Rubin másfél évvel ezelőtt otthagyta a vállalatot, így a társaság robotikával kapcsolatos víziói is talajt vesztettek. Emellett a BD és az Google egyéb részlegeinek együttműködése azóta sem zökkenőmentes, ami szintén a kereskedelmi forgalomba hozható termékek rövid- vagy középtávú megjelenése ellen szól.

A hírekben már a lehetséges érdeklődők is felbukkantak: állítólag a Toyota és az Amazon is lehetőséget lát a Boston Dynamics felvásárlásában. Előbbi saját kutatási részlegébe (Toyota Research Institute) integrálná az így szerzett szakértelmet és technológiákat, míg az Amazon óriási raktáraiban hasznosítaná a robotikai fejlesztéseket, ahol már eddig is komoly újításokat vezetett be a drónok és más automatizált kiszolgáló eszközök alkalmazásába
 

Konzumer tech

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.