Miközben az Európai Unió tagállamaiban a nyomtatott könyvek kedvező áfabesorolást élveznek, az e-könyvekre többségében a legnagyobb kulcsot vetik ki. Most az eddig különcködő két országot is visszaterelik a legmagasabb sávba.

Az Európai Uniót sokszor vádolják azzal, hogy a lassú, körülményes döntéshozatal, illetve struktúra miatt nem képes kellően rugalmasan reagálni a világ változásaira. Egy mai döntéssel az is kiderült, hogy az előremutató intézkedéseket hozó tagállamokat ellenben nagy lelkesedéssel képes elgáncsolni, és erőszakkal visszaterelni őket a múlt századba.

Ami nem papíron van, az nem is könyv

A történet 2012-ben kezdődött, amikor is Franciaországban a hagyományos, nyomtatott könyvekre Európa-szerte engedélyezett kedvezményes áfakulcsot kiterjesztette az elektronikus könyvekre. Így a 20 százalékos legnagyobb kulcsból 5,5-re zsugorodott az e-könyvek nettó árára rakódó adóteher. Hasonlóan járt el Luxemburg, ahol 17-ről 3-ra csökkentették a fákat is kímélő változat áfáját.

Az Európai Bizottságnak viszont ez nem tetszett és 2013-ban eljárást indított a különcködők ellen. Ennek a jogi folyamatnak lett a végeredménye a mai döntés, amelyet a luxemburgi székhelyű Európai Unió Bírósága hozott. A határozat értelmében mindkét országnak vissza kell térnie a legmagasabb adókulcshoz, mert az EU értelmezése szerint az e-könyv nem termék, hanem elektronikusan támogatott szolgáltatásnak minősül, és mint ilyen, nem vonatkozhat rá különleges elbírálás.

Nem adják fel

Az érintett tagállamok jelezték, hogy eleget tesznek a bíróság döntésének, de a jelenlegi rendszert továbbra sem tartják megfelelőnek. Érvelésük szerint teljesen értelmetlen két külön kategóriába sorolni például egy regényt, annak függvényében, hogy az papíron vagy elektronikus formátumban jut-e el a fogyasztóhoz.

Mindkét ország hangsúlyozta, hogy minden lehetséges eszközt megragadnak annak érdekében, hogy ezen az általuk elavultnak minősített, az e-könyvek piacát visszafogó szabályozáson változtassanak. Az Európai Bizottság részéről elismerték, hogy van alapja a módosítási igénynek, de azt is hangsúlyozták, hogy minden tagállamnak kötelessége a jelenleg érvényes rendszer szerint működnie.

Némi reményt adhat, hogy az EB azt is jelezte, hogy hajlik a változtatásra, ami Európa-szerte módosítaná a szabályozást, ráadásul erre akár már jövőre sor kerülhet. Addig viszont mindenhol marad a magas áfa az e-könyveken, köztük a legmagasabb, 27 százalékos kulccsal operáló Magyarországon is.

Piaci hírek

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.