Az Unilevertől érkező Gyenes Andrást július 3-ai hatállyal nevezték ki.

Új vezetőt nevezett ki a Magyar Telekom a lakossági szolgáltatások élére. Gyenes András július 3-ától vezérigazgató-helyettesként irányítja a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások üzletágát, és egyben tagja lesz a vállalat Ügyvezető Bizottságának is.

A lakossági szolgáltatásokat vezető vezérigazgató-helyettes tevékenysége kiterjed a Magyar Telekom ügyfélszolgálati, helyszíni szolgáltatások, lakossági marketing, csatorna menedzsment, e-business, valamint üzlethálózat menedzsment tevékenységek irányítására – áll a cég közleményében.

Gyenes András
Magyar Telekom

A 46 éves szakember több mint 10 év felső vezetői tapasztalattal rendelkezik, amelyet multinacionális FMCG vállalatnál szerzett, korábban ugyanis az alapvetően lakossági piacon működő Unilevernél dolgozott, ahol számos trendfordító projekt fűződik a nevéhez. Nagymértékben járult hozzá a vállalat magyarországi és régiós piaci részesedésének és eredményességének növekedéséhez. Vezetőként stratégiák kidolgozását és megvalósítását, valamint új működési modellek bevezetését is irányította.

Gyenes András a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerzett üzleti és közgazdasági diplomát. Pályáját 1993-ban kezdte az Unilever magyarországi vállalatánál, ezt követően szenior auditorként dolgozott a cég hollandiai központjában. 1998-tól számos vezetői pozícióban szerzett tapasztalatot: előbb pénzügyi területen, majd Magyarország mellett Csehországban, Szlovákiában és az adriai országokban általános, illetve marketing vezetőként töltött be döntéshozói pozíciókat. 2011-től az Unilever Magyarország ügyvezető igazgatója, majd ezt követően vezérigazgatóként négy ország – Magyarország, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Horvátország – irányításáért, üzleti, pénzügyi eredményéért felelt.

Gyenes András feladata a Magyar Telekomban a vállalat vezető piaci szerepének megerősítése, az átalakulások, egyszerűsítések és a digitális vállalattá válás levezénylése lesz a legjobb ügyfélélmény nyújtása mellett.

Közösség & HR

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.