A Mozilla alaposan átdolgozta böngészőjét, melyet már most is ki lehet próbálni.
Hirdetés
 

Teljesítményjavulás és új funkciók: a Mozilla böngészőjének következő generációja ezúttal nem csak toldozgatás-foltozgatásból fog állni. Annyira megváltozik a program, hogy a fejlesztő új nevet is választott neki. Az 57-es változatot ezért fogják Firefox Quantumnak hívni.

Újragondolt böngészőarchitektúra

Közvetlenül a Google Chrome-ot célozza a Mozilla a megújuló browserével, melynek bétaváltozata már kipróbálható. A Nightly kiadás már több mint másfél hónapja elérhető, és a tesztek szerint egyáltalán nem a levegőbe beszél a böngésző mögött álló alapítvány. Gyorsabban áll fel és tölti be a weboldalakat a standard Firefoxnál megszokotthoz képest. Ez főleg annak köszönhető, árulta el Nick Nguyen, a vállalat Firefox termékéért felelős alelnöke, hogy újragondolták a böngészőarchitektúrát.

Lássunk néhány számot is! Nguyen állítása szerint a Firefox Quantum jóval gyorsabban tölti be a lapokat úgy, hogy közben 30 százalékkal kevesebb memóriát eszik (a böngésző RAM-éhsége már régóta nagy rákfenéje az alkalmazásnak). Az egy évvel korábbi állapotokhoz képest nagyjából kétszer gyorsabb lett, közölte az alelnök.

Jelenleg a Chrome uralja a böngészőpiacot: a StatCounter szerint 55 százalékos, a NetMarketshare adatai pedig 59 százalékos piaci részesedést mutatnak. Mindeközben az elmúlt egy évet a Firefox a 11-12 százalékos részarány körüli táncolással töltötte, gyakorlatilag nem mozdulva el jelentősen erről a holtpontról. Pedig lehetett volna hova, mert az Internet Explorer tábora folyamatosan apad: a tavaly októberi 23 százalékról most szeptemberre 15 százalékra olvadt.

Kvantumújdonságok

A Firefox Quantummal debütál az úgynevezett Quantum Flow, ami tucatnyi, teljesítménykorlátozó hibát iktat ki. A Quantum CSS (Stylo) a website-ok formázását gyorsítja fel. A Photon pedig annak az új felületnek a neve, ami eltünteti a böngésző megszokott lekerekített füleit és a címsorban elérhetővé tesz egy „page action” menüt, az oldallal kapcsolatos tevékenységek egy helyre gyűjtése végett.

Végre debütál a Mozilla által megszerzett Pocket könyvjelzőszolgáltatás, amely nem csupán a felhasználó kedvenc oldalait gyűjti, hanem azok alapján új, érdekesnek vélt webhelyeket is ajánl. A felhasználók életét segíti az a képernyőmentésre használható eszköz, amivel könnyen megoszthatók az internetező által látottak e-mailen vagy Twitteren keresztül. A lista még közel sem ért véget; annyi minden változott, hogy a Mozilla még a Firefox logóját is áttervezte, ami így letisztultabbá vált.

Azzal, hogy november 14-én megjelenik a Firefox Quantum végleges kiadása, nem áll le a fejlesztés. Nguyen közlése értelmében további ötleteik is megvalósítási fázisba értek, amik a rákövetkező generációkban fognak debütálni. Ilyen például a Quantum Render, ami a weboldalak megjelenítésének tempóját fogja tovább javítani.

Mi a helyzet a reklámokkal és a bővítményekkel?

Az egyre forróbbá váló böngészőhirdetési piacon konzervatív álláspontot képvisel a Mozilla Foundation (ami érthető is, hiszen a reklámokból élnek). Eközben például a Mozilla egykori társalapítója, Brend Eich nevével fémjelzett Brave-nek alapértelmezettként be van kapcsolva a hirdetések blokkolása, amit egy, a bevételeket a felhasználókkal részben megosztó modell bevezetésével váltanának fel.

A nagyobbak közül elsőként az Opera döntött úgy, hogy szoftvere alapból rendelkezzen reklámblokkoló képességekkel. 2016 eleje óta sok víz lefolyt már a Dunán; a riválisok is alkalmazkodtak a helyzethez. Amint írtuk, a jobb reklámélmény miatt a Google egyes hirdetéseket ki fog szűrni - köztük olyanokat, melyeket jelenleg maga is használ. Legutóbb pedig a Safari váltotta ki a hirdetők haragját: Intelligent Tracking Prevetion funkciója megnehezíti a hirdetőknek és a kiadóknak a felhasználók online nyomainak követését.

Bátrabban nyúlt a kiegészítők témájához a Firefox Quantum fejlesztője. A régebbi add-onok egyáltalán nem lesznek használhatók. Ennek oka, hogy a Mozilla felkarolta a Google böngészőkiterjesztésekre vonatkozó stratégiáját, így a külső fejlesztőknek újra kell dolgozniuk termékeiket. A Firefox a már elhagyott bővítmények kiváltására új lehetőségeket fog javasolni.

Szerencsére nem letolt gatyával állnak majd a felhasználók a Firefox Quantum megjelenésekor. Már most 4500, az új feltételeknek megfelelő - vagyis a megújuló böngészőre bármikor telepíthető – bővítmény áll rendelkezésre. Annyira komolyan veszi egyébként a helyzetet a Mozilla, hogy külön termékmenedzsert szerződtetett, akinek feladatai közé tartozik a böngészőbővítmény-technológia Chrome-nál megszokott lehetőségeken túlra való kiterjesztése.

Piaci hírek

Játszik a GTA V-tel? Lehet, hogy közben ön is bitcoint bányászott

Egy mod segítségével juttattak nem kívánt állományokat GTA V-öt futtató gépekre, hogy azok kriptovalutát bányásszanak a támadóknak.
 
Hirdetés

Megújult a First Class csomag – uniós adatroaming akár 70 gigabájtig

A változtatásokkal az elsősorban üzleti ügyfelek igényeire szabott ajánlat még rugalmasabb, miközben a prémium jellege is megmarad.

A technológiai fejlődés jó, csak épp még az adatvédelmi kockázatok is nőnek vele. A vállalatoknak pedig ezzel kell valamit kezdeni a változó adatkezelési szabályozás miatt. Összegyűjtöttük, mire kell figyelni.

a melléklet támogatója az Aruba Cloud

Hirdetés

A CISPE adatvédelmi magatartási kódex szerint szolgáltat az Aruba

Az Aruba Cloud minden felhőszolgáltatása megfelel azoknak az előírásoknak, amelyeket az európai felhőinfrastruktúra-szolgáltatók szakmai szövetsége adatvédelmi magatartási kódexében rögzített.

A koncentrált erőforrások kockázatai is koncentráltan jelentkeznek. Az informatikai szolgáltatóknak, felhős cégeknek érdemes lenne körülnézniük a közműszolgáltatóknál, hogyan kezelik ezt a problémát.

Sikeremberektől is tanultak a CIO-k

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Hogyan forradalmasítja a számítástechnikát a nanotechnológia? Majzik Zsolt kutató (IBM Research-Zürich) írása. Vigyázat, mély víz! Ha elakadt, kattintson a linkekre magyarázatért.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport ötödik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2017 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.