A Gorilla Glass 4. kiadása már a betonnal való csattanáskor is védi a mobilokat.

A mai mobiloknak két fő ellenségük van: a nedvesség és a kemény beton. Bármelyikkel is találkozzanak, annak végzetes következményei lehetnek, és mivel a felhasználók kezében már többnyire nem a Nokia klasszikus, egy könnyed atomtámadást is kibíró készülékei vannak, a problémakörre épülő iparág több megoldással szolgál. A vízálló kialakítás az egyik kérdést meg is oldja, viszont az arccal előre leejtett mobilok szilánkosra tört kijelzőjére eddig nem nagyon volt ellenszer.

Jól bírja a törődést

A Corning és fő terméke, a Gorilla Glass évek óta része a mobilok funkciólistájának, ami egyben egyfajta garancia is arra nézve, hogy a speciális üveglappal ellátott készülékek nem lesznek karcosak napokon belül. A Gorilla Glass most jutott el a negyedik kiadásához, amiről a gyártó azt állítja, hogy sokkal nagyobb arányban véd a kijelzőtörések ellen, mint a forgalomban lévő egyéb üvegek.

Pontos technológia részletekkel nem szolgál a Corning, azaz azt nem tudjuk meg, hogy az edzett üveg pontosan mitől vált még ellenállóbbá. Azt azonban igen, hogy a töréstesztek szerint a Gorilla Glass 4 kétszer olyan kemény, mint a piacon lévő egyéb üvegek, illetve míg a hagyományos eljárással készült üveglapok minden egyes leejtésnél széttörtek, addig a Gorilla Glass 4 80 százalékban túlélte az ütközést. Az üveg új kiadása mindezt a teljesítményt úgy nyújtja, hogy az üveg nem lett vastagabb az eddigieknél, illetve továbbra is tökéletes átlátszóságot, vagyis jó leolvashatóságot biztosít.

A zafír még nem tökéletes

A Corning egyelőre egyeduralkodó a mobilok kijelzőjét borító üveglapok terén, de több gyártó kacérkodik a sokkal ellenállóbb zafírkristály üveggel. Egy ideig úgy lehetett tudni, hogy az új iPhone-ok is ilyen üveggel kerülnek forgalomba, de ez elmaradt, mert a zafír üveg még nagy szériában történő gyártása is rendkívül drága, emellett nehezebb, és kevesebb fényt enged át, mint a hagyományos üvegek, vagy éppen a Gorilla Glass.

A Corning megoldása jelenleg a legelterjedtebb a piacon: 40 gyártó összesen 1395 termék esetében használja ezt az üveget, és 2007-es debütálása óta több mint 3 milliárd Gorilla Glass-es eszközt értékesítettek a piacon.

Konzumer tech

A Micron is megkapta az irdatlan amerikai állami támogatást

Az Intellel, a TSMC-vel és a Samsunggal együtt így már 28 milliárd dollárt osztott ki az amerikai kormányzat a hazai csipgyártó üzemek építésére és fejlesztésére.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.