Az újabb frekvenciákkal gazdagodó hazai mobilpiacon mostantól pöröghet fel igazán a mobilnetezés – vélik a Magyar Telekom vezetői. A cég tematikus opciós adatcsomagokat vezet be a leggyakoribb adatforgalmi szokásokra.

A napokban elnyert frekvenciákra építve megújítja mobilnetes portfólióját a Magyar Telekom. Október elsejétől elérhetőek a tematikusan korlátlan napi vagy havi opciós adatcsomagok. A társaság az autópályák mentén is jobb mobilnetezést ígér.

Jövőre már 80 százalékos lehet a 4G lefedettség

A Magyar Telekom szakmai háttérbeszélgetésen ismertette a napokban lezárult mobiltenderrel kapcsolatos terveit és a megújuló mobilnetes díjcsomagjai mögötti elgondolásokat.

Christopher Mattheisen vezérigazgató a mobiltenderrel kapcsolatban kiemelte: örülnek a végeredménynek, és úgy gondolják, ezzel teljes mozgásteret kaptak Magyarországon a 4G technológián alapuló fejlesztések, szolgáltatások. Emlékeztetett rá, hogy a Telekom hálózatán belül a 4G lefedettség már eléri az 54 százalékot, a terv, hogy 2015-re ez a mutató közelítsen a 80 százalékhoz. A további cél a sebesség növelése.

A társaságnak jelenleg több mint negyedmillió 4G-s ügyfele van, a mostanában eladott készülékek 70 százaléka 4G-képes, ez utóbbiak 80 százaléka pedig kompatibilis az összes 4G frekvenciával, beleértve a most elnyert 800 MHz-es spektrumot is. A jövőbeni kínálatban pedig már csak olyan eszközök jelennek meg, amelyek 100 százalékban képesek minden 4G-s frekvencián működni. Az új frekvenciáknak köszönhetően egyrészt az eddig még le nem fedett településekre is elviszok a mobilnetet, másrészt javítják az autópályák mentén a netezés minőségét – ígérte a vezérigazgató.  

"Fel vagyunk készülve a Digire"

A Bitport kérdésére, hogy mit jelent a Telekom számára a tender révén megjelenő negyedik piaci szereplő, a Digi, a vezérigazgató egyelőre meglehetősen szűkszavúan így válaszolt: "más távközlési területről már ismerjük, és fel vagyunk rá készülve". Keszég Attila, a lakossági szegmens vezérigazgató-helyettese pedig annyit tett hozzá, hogy az új szereplő szándékairól még keveset tudni, de az biztos, hogy a mobilpiaci fejlesztéseknél kevésbé spórolhatók meg a hálózatfejlesztés költségei, mint a vezetékes területen.

A vezérigazgató ugyanakkor arra a kérdésünkre egyelőre nem kívánt válaszolni, hogy az új frekvenciák közel 60 milliárd forintos, a vártnál magasabb költsége miatt ismét elmaradhat-e a társaságnál az osztalékfizetés.

Ugyanakkor Mattheisen szerint a mobilinternet piacon most jön csak el az igazi növekedés korszaka. A piac a következő években fel fog pörögni. "Ehhez azonban kellenek a jó díjcsomag-ajánlatok is" – mondta.

Ennek kívánnak megágyazni a cég októbertől életbe lépő legújabb adatcsomag ajánlatai, amelyek a hazai piacon eddig még nem alkalmazott tematikus opciókon alapulnak. Ezek teszik azt lehetővé, hogy az ügyfél az eddigi mobilnetet is tartalmazó havidíjas előfizetése mellé a saját igényeinek megfelelő "csomagot" állíthasson össze, hosszú távú elkötelezettség nélkül is. Az új konstrukcióban van lehetőség a meglévő adatcsomagok felturbózására is.

Már dolgoznak a mobil VoIP-os opción is

A kkv szolgáltatások vezérigazgató-helyettese, Lakatos Péter kiemelte: az adatárazásban van még teendője az operátoroknak, amelyek ma még igyekeznek az adatmennyiséget forgalmi alapon elszámolni a szolgáltatáshoz kapcsolódó jelentős fix és mozgó költségek miatt. Itt is törekedni kell azonban arra – mondta Lakatos –, hogy mielőbb megjelenjenek a fogyasztók számára egyszerűbb, átláthatóbb átalánydíjas konstrukciók. Ezek előfutárai a most bevezetett "hűségidőszak-mentes" adatopciók.

Az okostelefonjukon mobilinternettel rendelkező ügyfelek átlagosan havi 40 órát töltenek internetezéssel, ezen belül vannak, akik szinte csak közösségi oldalakat látogatnak, vannak, akik csak böngésznek és e-maileznek, de vannak az éjszakai baglyok is, akik éjfél után neteznek, és vannak filmekért vagy a netes tévésorozatokért rajongók. Ezek alapján alkotta meg a Telekom az első adatopciókat, amelyek korlátlanul igénybe vehetők akár egyenként, de akár variálva is. A közösségi, a böngésző és az éjszakai netezés havi díjas, sms-ben aktiválható és megújuló, vagyis ha az ügyfél a hónap végén nem jelzi, hogy már nem kéri, automatikusan folytatódik a következő hónapra is. A TV és film csomag viszont napi árazású, és ugyancsak sms-ben aktiválható, de nem megújuló. Az új portfolió része a Turbó adatbővítő opció, amely eseti jelleggel 1 és 3 gigabájtos forgalmi bővítést tesz lehetővé.

A háttérbeszélgetésen a MT vezetői elmondták: a mobilpiaci trendeket követve már dolgoznak a mobil VoIP-os opción is. A mobil VoIP jelenleg a társaság közepes méretűnél nagyobb adatcsomagjaiban érhető el, a megadott adatforgalmazási határok között.

Mobilitás

A Meta elintézné, hogy dinoszauruszok mászkáljanak minden osztályteremben

Még az ősszel megérkezhetnek az oktatási célú eszközök a Quest platformhoz, a gyártó pedig már azt magyarázza, hogy hatékonyabb virtuálisan bejárni egy múzeumot, mint ténylegesen elmenni oda.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.