Úgy gazdagodnak a mobilok kiegészítőkkel, mint az autók extrákkal: ami tegnap még csak a csúcsmobilokban volt, mára szériatartozék. Ez történt az ujjlenyomat-olvasóval is.

A mobilok funkciókínálatának a bővülése, illetve maga a BYOD (Bring Your Own Device) is felértékelte a mobilok biztonságát, valamint a felhasználóazonosítást. Ebben egyelőre a biometrikus azonosítás verhetetlen, ha nem is teljesen átverhetetlen. Mivel azonban tömegeszközökről van szó, elsősorban olyan technológia jöhet szóba, amely olcsón beépíthető.

Az ujjlenyomattal történő azonosítás jó kompromisszumnak tűnik. Az Apple ebből a szempontból is úttörő volt, az iPhone 5s-ben megjelent Touch ID technológiája követendő példának bizonyul a gyártók körében, ami a biztonság szempontjából is kifizetődőnek bizonyulhat  – írta cikkében a Biztonságportál.

Bár a Touch ID sem ad teljes biztonságot – már a megjelenésekor is beszéltek arról, hogy átverhető –, a felhasználók körében kedvez fogadtatásra találnak az okostelefonokba épített az ujjlenyomatokra épülő hitelesítési lehetőségek. Az Apple után több gyártó is kísérletezett ujjlenyomat-olvasóval. A HTC például nem sokkal az iPhone 5s után dobta saját megoldását az One Maxben, a Samsung pedig már az Gear okosórájában is ezzel a módszerrel támogatta a mobil fizetést. És akkor még nem is beszéltünk a piacot egyre nagyobb erővel támadó kínai gyártókról, például a Huaweiről. Még komolyabbat lépett az Intel, amely viszont generális megoldásban gondolkodott.

Az ujjlenyomattal történő azonosítás kétségtelen előnye, hogy az esetek többségében kényelmesen használható, és kiválthatja vagy legalábbis kiegészítheti a PIN-kódos vagy egyéb készülékfeloldási technikákat.

Jó nagy ez a piac

A mobil eszközökhöz fejlesztett ujjlenyomat-olvasókat gyártó két nagy cég, a Fingerprint Cards és a Synaptics is nagy lehetőségeket lát ebben a piacban. A Fingerprint Cards idén jelentős, akár 45 százalékot is meghaladó bevételnövekedéssel számolt: a tavalyi 185 millió dolláros forgalma után idénre 270 millió dollárt céloztak meg. A vállalat ujjlenyomat-olvasói jelenleg egyebek mellett a Huawei Ascend Mate 7-ben és az Oppo R7 Plusban találhatóak meg, de várhatóan mind a partnercégek, mind a támogatott készülékek köre bővül.

A Touch ID kapcsán már kiderült: az ujjlenyomat is hamisítható, de ettől hatásos módszer

A Synaptics kilátásai is meglehetősen jók az okostelefon-piacon. A gyártó szállítja többe között a Samsung Galaxy S6 és S6 Edge ujjlenyomat-olvasóit. Anthony Gioeli, a Synaptics alelnöke ki is jelentette, hogy az ujjlenyomat-olvasók szélesebb körű adaptálása jelentősen fel fog gyorsulni.

Már nem a trendiség hajtja a piacot

Az ujjlenyomat-olvasó egy okostelefonban ma már nem a trendiségről szól, bár az sem elhanyagolható. Sokkal fontosabb azonban két másik tényező. Az első a pénz: az ujjlenyomat-olvasók gyártási költsége folyamatosan csökken, így ezek a technológiák a közeljövőben már nemcsak a csúcskészülékek kiváltságai lesznek. Az elmúlt egy év során a komponensek ára mintegy 25 százalékkal csökkent. Jörgen Lantto, a Fingerprint Cards elnök-vezérigazgatója, úgy látja, hogy ez már olyan árszint, hogy akár a 150 dollár körüli áron értékesített készülékekbe is megjelenhet az ujjlenyomatos hitelesítés.

A másik fontos tényező az Android M. A Google következő generációs operációs rendszere ugyanis natív támogatást nyújt az ujjlenyomat-olvasókhoz, így a gyártóknak is egyszerűbb dolguk lesz, ha a technológiát be akarják építeni a készülékeikbe. De az Android M az alkalmazásfejlesztők életét is megkönnyíti, appjaikat össze akarják kötni biometrikus azonosítással. Ez utóbbi különösen a mobilos fizetési megoldások esetében fontos, hiszen ott a kényelmes és gyors azonosításnak nagyon fontos szerepe van.

Biztosra vehető, hogy a Google és a Samsung is mindent megtesz azért, hogy a saját fizetési megoldásaikat biometrikus azonosítással egészítsék ki. Az pedig elemi érdekük, hogy ezeket a lehetőségeket ne csak a csúcskészülékeket vásárló felhasználók kapják meg.

Biztonság

Az egész Zuckerberg-birodalomban felcsavarják az MI-t

A Facebooktól a Ray-Ban Meta napszemüvegekig mindenhol munkába áll a közösségi polip nagy nyelvi modelljének harmadik generációja, amely többek között valós időben, gépelés közben generál képeket.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.